Helytálltunk a Kecskemét ellen

bc5k4236.jpg
A válogatott szünetet kihasználva felkészülési mérkőzést játszottunk az NB I.-ben jelenleg a második helyen álló KTE csapatával a Szent Gellért Fórumban.

A találkozó nagy részében kiegyenlített mezőjáték zajlott. Az első félidőben nem született gól. Nem sokkal fordulás után a vendégek tizenegyeshez jutottak, amelyet Tóth Barna értékesített. A kecskemétiek hórihorgas centere néhány perccel később egy kontratámadás végén is betalált. A legnagyobb lehetőségünk Szakály Dénes előtt adódott, de lövésénél a kapufa kisegítette a vendégeket, akik így 2-0-ra megnyerték a felkészülési mérkőzést.

Csapatunk legközelebb április 2-án, 17 órakor a Tiszakécske ellen lép pályára a Szent Gellért Fórumban.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Kecskeméti TE (NB I.) 0-2 (0-0)

Szent Gellért Fórum, zárt kapuk mögött. Vezette: Takács Tamás.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Könczey, Temesvári, Tóth, Kővári, Rédling, Simon, Gajdos, Kundrák, Bíró, Haruna. Csere: Takács – Szilágyi, Szakály, Farkas, Papp, Rácz, Szatmári, Géresi, Beronja. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Kecskeméti TE: Kersák – Nagy K., Szabó A., Rjaskó, Szalai G., Zeke, Vágó, Szuhodovszky, Májer, Banó-Szabó, Tóth B. Csere: Varga Á. – Katona, Buna, Belényesi, Nikitscher, Meskhi, Gréczi, Bodor. Vezetőedző: Szabó István.
Gól: Tóth B. (2).

Alekszandar Sztevanovics: – Nagyon jó teszt volt számunkra ez a mérkőzés, egy rendkívül erős csapattal mérhettük össze tudásunkat. A találkozó rávilágított a gyengeségeinkre és arra, hogy a játék mely elemeiben kell leginkább fejlődnünk. Testközelből megtapasztalhattuk, hogy mekkora különbség van az NB I. és az NB II. között. Több ilyen meccsre van szükségünk ahhoz, hogy fejlődjünk. Összességében elégedett vagyok, voltak szép momentumaink, fegyelmezetten védekeztünk és jól reagáltunk bizonyos szituációkra. Ezekből építkezhetünk a továbbiakban.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 54
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 26
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink