Budafokra látogatunk vasárnap

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-9.png
Vasárnap 14 órakor Budafokon lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 28. fordulójában. 

Visszatértünk a győztes útra 

Egyre jobb formába lendül csapatunk a Merkantil Bank Ligában: a békéscsabai dél-alföldi derbin kiharcolt döntetlent követően múlt héten magabiztos játékkal 1-0-ra legyőztük a Soroksárt a Szent Gellért Fórumban. A győztes gól szerzője, Temesvári Attila begyűjtötte ötödik sárga lapját, így rá nem számíthat Budafokon Alekszandar Sztevanovics vezetőedző. Csapatunk 27 forduló elteltével 43 ponttal a 6. helyen áll a táblázaton.

 


Ellenfelünkről

Jól kezdte a 2023-as esztendőt a Budafok, ugyanis az első tavaszi fordulóban 1-0-ra nyert Pécsett. Ezt három további győzelem, egy döntetlen és két vereség követte. Ebben a naptári évben csak a Gyirmót és az MTK Budapest tudta legyőzni Mátyus János együttesét, amely mindemellett a Kisvárda kiejtésével bejutott a legjobb négy közé a Magyar kupában, ahol a Vasassal csatázhat majd a döntőbe jutásért. A piros-feketék az előző fordulóban kétgólos hátrányból játszottak 2-2-es döntetlent Békéscsabán. A találkozón kiállították Jagodics Márk csapatkapitányt, aki így kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi összecsapást. A Budafok jelenleg 35 ponttal a 9. helyen áll a táblázaton. A csapat legeredményesebb játékosa Beke Péter, aki 12 találattal a harmadik helyen áll a Merkantil Bank Liga góllövő listáján. 

budafok3.jpg

 

Idén harmadszor játszunk velük

Ebben a szezonban már harmadik alkalommal csapunk össze Mátyus János csapatával. A bajnokságban Bíró Bence és Könczey Márk góljaival hátrányból fordítva 2-1-re nyertünk a Szent Gellért Fórumban. A Magyar Kupában egy hosszabbításos párharcban az utolsó pillanatokban kapott góllal szenvedtünk vereséget. Az örökmérleg egyébként a fővárosiaknak kedvez: a bajnokságban eddig 7 alkalommal csaptunk össze, 2 győzelem mellett 3 döntetlent és 3 vereséget könyvelhettünk el a Budafokkal szemben.

 


Ezt várják

Alekszandar Sztevanovics, a Szeged-Csanád GA vezetőedzője: – Már két mérkőzést is játszottunk a Budafokkal, egyet a bajnokságban, egyet pedig a kupában. Mindkét találkozón megmutatta az ellenfél, hogy jó kvalitásokkal rendelkezik és szereti játszani a futballt. Ez jó nekünk, mert mi is játszós csapat vagyunk. Tudjuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, tiszteljük az ellenfelet, de ezzel együtt maximális elszántsággal és önbizalommal vágunk neki az összecsapásnak. Temesvári Attila hiányozni fog sárga lapos eltiltás miatt, továbbá néhány játékosunk sérülés miatt nem lesz hadra fogható, de végső soron nem számít, hogy ki játszik, mindenkitől ugyanazt várjuk. Hiszem, hogy megfelelő hozzáállással jó eredményt fogunk elérni!

sztevanovics-soroksar.jpg

 

Mátyus János, a Budafoki MTE vezetőedzője: –Az egyik legjobb meccsünket játszottuk a hétvégén a Békéscsaba ellen, nem is feltétlenül az eredmény, de a küzdelem és a harciasság szempontjából biztosan. Erre a mentalitásra lesz szükségünk minden hátralévő fordulóban, így most vasárnap a Szeged ellen is. Amely rendkívül szervezett, jó erőkből álló csapat, ezt a tabellán elfoglalt helyezése is mutatja, viszont vannak már szép emlékeink ellenük a szezonból, remélhetőleg ezeket fogjuk most bővíteni. Bár nehézségekkel küzdünk, hiszen lesznek hiányzóink, bízom abban, hogy senki sem pótolhatatlan, még ha véleményem szerint Jagodics Márk nagyon is közel áll ehhez a kategóriához. Hazai pályán nem lehet más a célunk, mint jó játékkal és győzelemmel megörvendeztetni lelkes szurkolóinkat!

 

matyus-janos.jpg

 

Közvetítés

A mérkőzést élőben közvetítjük a klub Youtube-csatornáján, a hivatalos klubhonlapon pedig percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk. 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink