Parázs meccsen döntetlent értünk el Békéscsabán

bc5k1091.jpg
A pikáns hangulatú dél-alföldi derbin Temesvári Attila hajrában szerzett fejesgóljának köszönhetően 1-1-es döntetlent játszottunk a békési vármegyeszékhelyen.

Csordulásig megtelt a vendégszektor a Kórház utcai stadionban, a szegedi szurkolók a kezdéstől egészen a hármas sípszóig kitartóan biztatták csapatunkat, kiváló hangulatot teremtve ezzel. 

bc5k1091.jpg

Ahogy arra számítani lehetett, elsősorban a küzdelem dominált a dél-alföldi derbi első félidejében.  A hazaiak Mikló ballábas kapáslövésével veszélyeztettek először, a túloldalon Kundrák kísérlete szállt kapu fölé. A találkozó keménységét jól jelzi, hogy Géresi Krisztiánt kényszerűségből le kellett cserélnünk az első húsz percet követően. A játékrész hosszabbításában megtört a gólcsend: Horváth Péter kapott egy labdát a baloldalon, majd befelé húzva jobbal védhetetlenül lőtt Takács János hálójába. 

bc5k0889.jpg

A gól okozta sokkra cserével reagált Sztevanovics-mester: Kundrák helyére Haruna érkezett a folytatásra. A fordulást követően sokkal kezdeményezőbbé és agresszívabbá vált csapatunk. A frissen beállt gambiai támadónk rögtön helyzetbe is került egy kiváló kényszerítőzést követően, de Horváth a gólvonalról menteni tudott. A széleken próbáltuk megtörni a csabai védekezést, és ez többször sikerült is, ám a középre tett labdáknál pár centivel rendre lemaradtunk. 

A hajrához közelítve megtörtük a két meccs óta tartó gólcsendet: Szatmári remekül beívelt labdáját a hosszún érkező Temesvári Attila átbólintotta Póser-kapus felett, a játékszer pedig hálóban landolt. 

bc5k1016.jpg

Az utolsó tíz percben igazán paprikássá vált a hangulat a pályán és azon kívül is. Tóth Bence félpályánál elkövetett taktikai szabálytalansága után a sértett Hodonicki Márk kirobbantott egy kakaskodást, aminek a végén mindketten sárga lapot kaptak. A jelenet közben a nézőtérről többször is megdobták játékosainkat és a kispadunkat poharakkal, az ezt szóvá tevő Germán Tamás csapatmenedzserünk pedig a kiállítás sorsára jutott. 

bc5k1067.jpg

A ráadásban újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a déli-alföldi derbi.

Merkantil Bank Liga, 26. forduló
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE–SZEGED-CSANÁD GA 1–1 (1–0)
Békéscsaba, 1320 néző. Vezette: Katona Balázs (Sinkovicz Dániel, Nagy Viktor)
BÉKÉSCSABA: Póser – Puskás G. (Hodonicki, 73.), Albert I., Szabó Cs., Mikló – Hamed (Váradi, 73.), Kitl M., Futó (Fazekas L., 59.), Horváth P. – Lukács R. (Máris, 73.), Czékus. Vezetőedző: Brlázs Gábor
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA: Takács J. – Könczey (Kővári, 71.), Temesvári, Szilágyi Z., Tóth B. – Papp Á., Szatmári L. – Prosser, Gajdos, Kundrák (Haruna, a szünetben) – Géresi (Bíró B., 21.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Horváth P. (45.) , ill. Temesvári (81.).

Alekszandar Sztevanovics: – Két vesztes mérkőzés után egy nagyon nehéz találkozóval néztünk szembe. Az első félidő végén bekapott gól sokkolta a csapatot, de szerencsére a fordulást követően teljes energiával, koncentráltabban játszottunk. A félidő elején megvoltak a helyzeteink, de kimaradtak. Így, hogy a hajrában tudtunk egalizálni, elégedett lehetek az egy ponttal. Gratulálok a játékosoknak a második félidőben nyújtott teljesítményükért! Ezt meg kell őriznünk a további mérkőzésekre. 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 35
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink