Jön a dél-alföldi derbi!

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-7.png
Vasárnap 14 órakor Békéscsabán lépünk pályára a Merkantil Bank 26. fordulójában.

Bosszantó vereségek után javíthatunk

Csapatunk az elmúlt két fordulóban két bosszantó vereséget szenvedett. A sereghajtó Dorog otthonában, valamint hazai pályán a Siófok ellen is végig domináltunk, rengeteg helyzetet kidolgoztunk, de nem sikerült betalálnunk, az ellenfél pedig mindkét mérkőzésen megbosszulta ezt a hajrában. Együttesünk 25 fordulót követően 39 ponttal a 6. helyen áll a táblázaton.

Ellenfelünkről

A Békéscsaba 1912 Előre 1974-ben került fel először az első osztályba, majd 1–2 megszakítástól eltekintve 1998-ig az NB I stabil résztvevője volt. Legnagyobb sikere az 1988-as kupadöntő megnyerése, illetve az 1993–94-es bajnoki szezonban elért 3. helyezés volt. Szervezeti felépítésében több változás is történt már, 1991 óta csak a labdarúgás tartozik a klubhoz, a többi szakosztály az önállósodás útjára lépett. A csapatnak a Kórház utcai stadion az otthona. A lila-fehérek jelenleg 25 ponttal a 18., osztályozót jelentő helyen állnak a tabellán. A csapat legeredményesebb játékosa Czékus Ádám 7 találattal. Ősszel egy sokáig emlékezetes mérkőzésen 3-3-as döntetlent játszottunk a csabaiakkal, akkor Bíró Bence duplázott, a hajrában pedig Jammeh Haruna talált a riválisunk hálójába. 

 

 

Tavaly történelmet írtunk

Az előző szezon első fordulójában, 2021. augusztus 1-én történelmi győzelmet arattunk Békéscsabán, hiszen Germán Tamás tizenegyesből szerzett góljának köszönhetően fennállásunk során először diadalmaskodtunk a békési megyeszékhelyen. Hazai pályán legutóbb 2019. október 6-án, 5000 néző előtt győztük le legfőbb riválisukat Kóródi Nándor góljával. 

 

 

Ezt várják

Alekszandar Sztevanovics:
 – A derbiken nem számítanak az aktuális helyezések vagy a korábbi eredmények, itt az aznapi forma dönthet. Ezen a szinten különösen igaz ez, hiszen rendkívül kiegyenlített a bajnokság. Továbbra is hiszek a csapatban, teljes odaadással és új energiával készülünk a rangadóra! Bízom benne, hogy az elvégzett munka eredménnyel is párosul vasárnap. Izgalmas meccsre számítok, úgy vélem, az a csapat örülhet a végén, amely koncentráltabb lesz. Nagy szükségünk van most az igaz szurkolóinkra! Amikor nem jönnek az eredmények, akkor derül ki igazán, hogy ki áll valóban a csapat mellett. A fanatikusaink biztatása mindig plusz energiát ad, rengeteget segítenek, hálásak vagyunk nekik. Szeretnénk győzelemmel kiszolgálni őket!

sztevanovics-siofok.png

Brlázs István Gábor: – Tudjuk, hogy a Szeged elleni mérkőzés mennyire fontos és presztízskérdés a szurkolók és a játékosok körében is, így ennek tudatában extra motivációval készülünk a héten és természetesen vasárnap szeretnénk győzni! Bár ezért a győzelemért is három pont jár, de a Szeged elleni meccs azért nekünk és a klub számára is sokkal többet jelent bármelyik másiknál. Ilyenkor mindig van egy olyan szintű rivalizálás, amely miatt sokkal fontosabb az egész közegnek, ezáltal nekünk is, tehát nem csak egy sima bajnoki mérkőzésről van szó, így ennek fényében fogunk majd pályára lépni. Sajnos vannak betegeink és sérültjeink, tehát korántsem teljes a keret, de ez semmiféleképpen nem befolyásolhatja a teljesítményünket. Kollégám szavaihoz csatlakozva, ezen a napon nem az számít majd, hogy melyik csapat hol áll a táblázaton, itt a pillanatnyi koncentráció, a motiváltság, az akarat és természetesen szurkolóink segítsége dönthet majd. Dorogon sajnos nem mi domináltuk a mérkőzést, szinte az egyetlen pozitívum annyi volt, hogy sikerült egy pontot szerezni és nem adtuk fel egészen a végéig, tehát volt bennünk tartás. De, nyilvánvalóan tanulni kell a hibákból, az viszont mindenképpen hasznos, hogy ismét sikerült hátrányból felállnunk. A Szeged ellen sokkal, de sokkal többre lesz szükség, hiszen a két klub céljai egészen mások, így a lehetőségekben is van azért differencia. Bízom a srácokban, ők is tudják mennyire fontos lenne a győzelem, úgyhogy próbálunk ennek megfelelően bizonyítani a pályán!

brlazs.jpg

 

Szurkolói információk

Szurkolóink vonatos utazást szerveznek a Békéscsaba elleni derbire. A gyülekező 9.30-kor lesz a Nagyállomás előtt, a vonat 10.28-kor indul Békéscsabára. Azok a szegedi drukkerek, akik autóval érkeznek a helyszínre a számukra kijelölt, Munkácsy Hotellel ferdén szemben található őrzött parkolóban, biztonságos körülmények között állíthatják le gépjárműveiket és a Kórház utcán átkelve, a 1-es számú kapun léphetnek be a mérkőzésre. A parkolás ingyenes. A felnőtt belépőjegyek 1500 forintba, míg a diák és a nyugdíjas belépőjegyek 1000 forintba kerülnek. A belépőjegy váltásához nem kötelező a személyi igazolvány bemutatása! A vendégszektorban büfé üzemel és mellékhelyiségek is biztosítottak. A tribün megnyitott részén 216 ülőhely (fehér színű) áll a szurkolóink rendelkezésére.

ultrak.jpg

 

Közvetítés

A mérkőzést élőben közvetítjük a klub Youtube-csatornáján, a hivatalos klubhonlapon pedig percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink