Géresi Krisztián: mindenképpen nyerni szeretnénk Békéscsabán!

bc5k9728.jpg
A korábbi magyar bajnok Géresi Krisztián a Siófok ellen szerepelt először kezdőként csapatunkban. Az egyszeres válogatott támadónk elmondta, szerinte miben kell javulni a folytatásban, illetve szót ejtett a vasárnapi dél-alföldi derbiről is.

Nagyon örülök neki, hogy hosszú idő után ismét 90 percet játszhattam – kezdte Géresi. – Jól éreztem magam a pályán, de sajnáltam, hogy nem tudtuk megnyerni a mérkőzést. A csapat játékával félig-meddig elégedett vagyok: örülök, hogy sikerült helyzeteket kialakítani, viszont a védekezésünk nem volt az igazi, a Siófoknak pedig nagyon veszélyes kontrái voltak. Javulnunk kell a helyzetkihasználásban, védekezésben pedig agresszívabbnak kell lennünk – jegyezte meg a korábbi magyar bajnok.

Az elmúlt két mérkőzésen rengeteg helyzetet kidolgozott a csapat, viszont nem sikerült betalálni. Magyar bajnok támadónk elmondta, szerinte mi hiányzik a gólokhoz.

–Pozitívum, hogy sok helyzetet ki tudunk alakítani. Úgy érzem, hogy jól dolgozunk az edzéseken, és biztos vagyok benne, hogyha folytatjuk ezt a munkát, akkor ezek a helyzetek bemennek és meg fogjuk nyerni a mérkőzéseket – ecsetelte Géresi Krisztián.

Vasárnap 14 órától dél-alföldi rangadót vívunk Békéscsabán. Támadónk elárulta, mit vár a mérkőzéstől.

Az ilyen meccsek miatt szeretünk futballozni. Mindenképpen nyerni szeretnénk! Nem vagyunk most könnyű helyzetben, mert nem úgy alakultak az eredményeink, ahogy szerettük volna, de attól szép a futball, hogy minden héten lehet javítani. Remélem, hogy vasárnap elindulunk egy győzelmekkel teli úton – zárta gondolatait.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink