Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Kis-duplával, értékes győzelem

szeged2011-gyula-30-gs.jpg
Az első félidő gyenge játéka után erősen feljavult és megérdemelt győzelmet aratott csapatunk a gyulai rangadón. A találkozón együttesünk támadósorában Kis Róbert duplázott, Ács Levente és Germán Tamás egy gólt jegyzett, a három ponttal újra a közvetlen élmezőnyhöz tartozik a gárda.

A gyulai rangadón az eseménytelen mezőnyjáték és a rengeteg kapu előtti vendég szabadrúgás kivédekezése után Kis Róbert remek lövésével szerzett vezetést csapatunk, ám egy eladott labda után a félidőt jelző sípszót közvetlenül megelőzően egyenlített a gyulai klub. Ebben a periódusban alig akadt helyzet a kapuk előtt, két egyéni villanás hozott két gólt, a színvonal azonban elmaradt a várttól.

Szünet után kapushibából szerzett újra előnyt együttesünk, majd Ács Levente remek egyéni akció végén növelte előnyünket. Nem sokkal később véleményes büntetőt ítélt az ítéleteivel addig inkább a szegedi csapatot keserítő játékvezető, amit Germán értékesített, ezzel végleg eldőlt a három pont sorsa. Asikerrel csapatunk két pontra megközelítette a listavezető Soroksárt, amely Monoron döntetlenre végzett.

 

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Várfürdő-Gyulai Termál FC 4-2 (1-1)
Gyula, Grosics-akadémia 350 néző. Vezette: Veizer Roland (Berettyán Péter, Horváth Róbert).
Szeged-Grosics: Molnár – Kéri, B. Kapic,Farkas M. (Kalapács 46′), Zabari – Szabó Cs., Dombai - , Ács, Kis (Pászka 78′), Geiger (Csányi 75′) - Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gyula: Marton – Vincze, Wéber, Kristóf, Kovács T., Kukla (Kondoros 74′) - Bálint, Fritea (Nagy 73′), Zádori S. (Okos 74′), Zádori E., - Dragan.Vezetőedző: Popovics Ladislau Pavel.
Gól: Kis (40′, 47′), Ács (55′), Germán (70. 11-esből), illetve Zádori E. (45′), Okos (92.)
Sárga lap: Belecsan (50′, a kispadon), Zabari 67′, illetve Zádori E. (55′).

Nyilas Elek, a Szeged2011 vezetőedzője:„Érződött az első félidei játékunkon, hogy fejben leterheltek a fiúk, volt némi győzelmi kényszer rajtunk, nem is azért, mert a Gyulával játszottunk, hanem, hogy vissza tudjunk kapaszkodni az élmezőnyhöz, és folytassuk a megkezdett utat. Szerencsére ez a görcs a második félidőben eltűnt. Ha a támadószekcióban jól játszunk, nem kell egyetemet végezni ahhoz, hogy előrevetítsük a győzelmet. Eddig néhány embernél hiányzott némi aktivitás, kreativitás, ma ebből sokkal többet láttunk.”

 


Hozzászólások:
2018/2019
NB III. Közép csoport
2019.03.03. vasárnap, 14:30
SZEGED-GROSICS AKADÉMIA/PMFC
Gyulai Grosics Gyula Akadémia
2018/2019 - NB III. Közép csoport
#csapat nevepont
01. SZENTLŐRINC SE 36
02. SZEGED-GROSICS AKADÉMIA 33
03. SZEOL SC 32
04. DUNAÚJVÁROS 26
05. FC DABAS 26
06. BUDAPEST HONVÉD-MFA II. 25
07. TAKSONY SE 24
08. KOZÁRMISLENY FC 21
09. IVÁNCSA KSE 19
10. PMFC 19
11. SZEKSZÁRDI UFC 17
12. RÁKOSMENTE KSK 17
13. KECSKEMÉTI TE 17
14. MAKÓ FC 15
15. HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI FC 14
16. PAKSI FC II. 10

Partnereink