Megbosszulták magukat a kihagyott helyzetek

szegfedbc5k1901-960px.jpg
Hiába dolgoztunk ki számos lehetőséget, nem sikerült gólt szereznünk, a Siófok pedig a kevés helyzetéből egyet értékesített, így három ponttal távozott a Szent Gellért Fórumból.

A mai napon az ünnepélyes kezdőrúgást igazi hősök végezték el: Tátrai János tűzoltó alezredes, Maróthi Róbert, tűzoltó főtörzsőrmester és Süli Csaba tűzoltó százados, a Csongrád-Csanád megyei katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársai indították jelképesen útjára a labdát. Ők hárman a világ egyik legfelkészültebb mentőcsapatának, a HUNOR tagjaiként 17 ember megmentéseben működtek közre a török-szíriai földrengés utáni mentési munkálatokban.

Aktívan és agresszíven kezdtük a mérkőzést. A kezdőben először helyet kapó Géresi-Prosser duó többször is veszélyes helyzeteket alakított ki a siófoki kapu előtt, ám a befejezésekbe rendre hiba csúszott. 

A vendégek előtt is adódott egy komolyabb lehetőség a találkozó elején, de Takács egymás után kétszer is nagyot védett. A lüktető iramú első félidőben a legnagyobb lehetőség előttünk adódott: Prosser jobblábas lövését bravúrral hárította Hutvágner. 

A fordulás után sem változott a játék képe, többet volt nálunk a labda, mezőnyfölényben voltunk, lehetőségek sorát dolgoztuk ki, de nem sikerült a kapuba találnunk. A legközelebb Géresi állt a gólszerzéshez, miután egy Prosserrel való kényszerítőzést követően nagy védésre késztette Hutvágnert. Pár perccel később az egyszeres válogatott támadónk Bíró kiugratása után nyargalhatott a kapu felé, egy visszahúzós cselt követően ballal pár centivel a kapufa mellé csavart.

A 80. percben aztán jött a fekete leves: egy ígéretes Kontra végén Bíró került tiszta lövőhelyzetbe, de nem találta el a labdát, a kontrából pedig gólt kaptunk. A csereként beálló Farkas Balázs mattolta Takács Jánost.

A hajrában nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítés érdekében, de sajnos nem sikerült gólt szereznünk, így a Siófok 1-0-ra megnyerte a mérkőzést.

Csapatunk legközelebb vasárnap 14 órakor Békéscsabán lép pályára a dél-alföldi derbin.

Merkantil Bank Liga, 25. forduló
Szeged-Csanád GA – BFC Siófok 0–1 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 800 néző. Vezette: Takács Tamás (Becséri Gergely, Aradi József)
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., Beronja (Rédling, 73.) – Farkas A. (Haruna, 87.), Szatmári L. – Prosser (Bíró B., 73.), Gajdos, Kundrák (Kővári, 64.) – Géresi. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
BFC Siófok: Hutvágner – Polényi, Horváth M., Debreceni Á., Varga B. – Szakály A., Varjas Z. – Major G. (Hegedűs M., 79.), Kerezsi (Vágó, 87.), Horváth P. (Volter, 64.) – Nyitrai (Farkas B., 64.). Szakmai igazgató: Dragan Vukmir
Gólszerző: Farkas B. (80.)

Alekszandar Sztevanovics: – Ugyanaz történt, mint Dorogon: uraltuk a meccset, rengeteg helyzeteket alakítottunk ki, de azokat kihagytuk, és a futball ilyen: gólt kaptunk. A Haladás ellen megszereztük a vezetést, és le is zártuk a meccset. A csatárainknak gondjai vannak a gólszerzéssel, de ezeket a hibákat ki tudjuk javítani. 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink