Egy pontosra sikeredett a bajai utunk

Kiélezett találkozón nem tudta megtartani egygólos előnyét a Szeged 2011-Grosics Akadémia, a Baja egy jól irányzott kontrával egyenlített.

Bajai LSE – Szeged 2011-Grosics Akadémia 1-1 (0-1)
Baja, Bajai LSE Sporttelep. Vezette: Szommer Attila (Verbászi Patrik Bence, Varga Gábor)
Baja: Mucsi – Szilasi, Zsók, Hajnal, Szentgyörgyi (Sibinger 85′), Despotovics, Princz, Turcsik, Faller (Tóth 90′), Kiss, Kirchner. Vezetőedző: Dományi János.
Szeged-Grosics: Molnár – Kéri, Szabó, B. Kapic, Markovic (Ács 46′), Zabari, Dombai, Kovács, Kis (Pászka 28′), Geiger, Germán. Vezetőedző: Nyilas Elek.
Gól:Hajnal (80′), illetve Dombai (27′).
Sárga lap: Szentgyörgyi (453′), Zsók (65′), Princz (69′), Illés (88′), illetve Germán (88′).

Nyilas Elek: Ami eddig jellemző volt a játékunkra, a dinamikus, tempós játék, a kreativitás, a vállalkozó szellem, ebből keveset láthattam viszont. Ennek ellenére kézben tartottuk a meccset, de ahogy a Videoton ellen, úgy itt sem volt elég egy gól. Megvoltak a lehetőségeink 1-1 után is, be kellett volna találni a kapuba még egyszer. A sérülésekkel sem volt szerencsénk, az első félidőben Kis és Markovic is megsérült, és annyira nem erős a keretünk, hogy ezt egy csettintéssel elintézzük. Ha önkritikusak vagyunk, akkor azt kell mondani, hogy a második félidő alapján nem is igazán érdemeltünk volna győzelmet.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink