Nem bírtunk a Szentlőrinccel

bc5k8034.jpg
Az első félidőben rengeteg hibával játszottunk, a második félidő kevés volt a fordításhoz.


Az első félórában jobbára a középpályán folyt a játék, egy-egy lövésig ugyan eljutottunk, de nagyobb helyzet egyik oldalon sem alakult ki, a kezdeményezőbbek azomban mi voltunk. A félóra végén azonban egy szerencsés pontrúgással szerzett vezetést a Szentlőrinc. Daróczi balról, 24 méterről végezhetett el szabadrúgást, a labda a sorfalon irányt változtatott, ami becsapta a jobbra mozduló Takácsot, így a labda akadálytalanul kötött ki a bal sarokban. (0–1)

A gól után rögtön Haruna egyenlíthetett volna, de 20 méteres lövését Prokop üggyel bajjal védeni tudta, az ismétlésnél Bíró már lesen volt. A 33. percben Novák fejesénél Takács bravúrjára volt szükség, majd a 37. percben egy újabb fejes után már kettővel vezettek a vendégek. Egy pontos jobb oldali beadására Keresztes érkezett jól és a jobb alsó sarokba fejelt. (0–2)

bc5k8006.jpg

Érthetetlenül sok hibával és idegesen játszottunk, a szentlőrinciek pedig ezt ki is használták és a 45. percben újabb gólt szereztek. Rétyi tartotta jól a labdát, kapura lőtt, a lövés egy védőn megpattant, a labda pedig a bal alsó sarokban pihent meg. (0-3)

 A szünet után az első pillanattól kezdeményezőbbek voltunk, gyorsan eredményt is hozott ez, a 47. Haruna lépett ki a védők közül, kapura lőtt, de a labda a kapufáról kipattant, éppen Papp Áron elé aki zavartalanul passzolt a kapuba. (1–3)

bc5k7999.jpg

A gól után Gajdos is a kapuba talált, de a játékvezetők les miatt nem adták meg a találatot.

 Záporoztak a helyzetek a szentlőrinci kapu előtt, gyakorlatilag az ellenfél a félpályát sem tudta átlépni a félidő első 10 percében. Folyamatosan veszélyt jelentettünk a szentlőrinci kapura, a vendégek játéka kimerült a védekezésben. A 80. percben egy pillanatnyi rövidzárlat után újabb gólt kaptunk. Eladtuk a labdát amit Taipi, vitt a kapura és az alsó sarokba lőtt. (1–4)

 Gólra jött a gólunk. A 82. percben Kundrák balról cselezett befelé, majd jobbal a bal alsóba tekert. (2–4)

 Bár a gól után is támadtunk folyamatosan, de már érezhető volt, hogy hiába. Túl nagy előnyt adtunk ellenfelünknek az első félidőben.

ALEKSZANDAR SZTEVANOVICS: – Nem tudom, hol kezdjem... Az első félidő után szörnyen éreztem magam, de így voltak vele a játékosok is. Uraltuk a meccset az elején, majd nyomás nélkül adtuk el a labdákat. Az első gól szerencsétlen volt, aztán jött az esély az egyenlítésre, de három méterről sem találtuk el a kaput. A szünet után reményt adtunk magunknak, de nehéz helyzetben voltunk. Sajnálom a szurkolóinkat, akik kijöttek erre a meccsre.

Jeremiás Gergő: – Az első félidőben jobban kezdett a Szeged, de ahogy ezt az időszakot átvészeltük, jobban játszottunk, a szerencsés gól hatásait jó lovagoltuk meg. A szünet utáni időszak nem tetszett, és míg az elején a játékkal, addig a második félidőben már a lelkesedésünkkel tűntünk ki. 

LABDARÚGÓ NB II, 22. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GA–SZENTLŐRINC 2–4 (0–39
Szeged, Szent Gellért Fórum, 400 néző. Vezeti: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Szilágyi Norbert)
SZEGED-CSANÁD GA: Takács J. – Könczey (Beronja, a szünetben), Temesvári, Tóth B., Kővári – Papp Á., Farkas A. (Rácz B., 69.), Szakály D., Gajdos – Bíró B. (Kundrák, a szünetben), Haruna. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
SZENTLŐRINC: Prokop – Farkas M., Keresztes, Tamás L., László D. – Papp G. B. (Csörgő, 68.) – Pintér Á. (Radosevic, 58.), Daróczi, Kesztyűs (Havas, 76.), Rétyi (Vidnyánszky, 68.) – Novák Zs. (Taipi, 58.) Vezetőedző: Jeremiás Gergő

Gólszerző: Papp Á. (47.), Kundrák (82.), ill. Daróczi (29.), Keresztes (37.), Rétyi (45.), Taipi (80.)


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink