U11: megnyertük az I. Grosics Kupát!

grosics-kupa.png
Hacker Bence tanítványai veretlenül nyerték meg a hatcsapatos nemzetközi tornát. 

Múlt hét szombaton hatcsapatos tornának adott otthont a Szent Gellért Fórum tornacsarnoka. Az U11-es korosztály számára megrendezett I. Grosics Kupán a hazai csapaton kívül részt vett testvérklubunk, a gyulai Grosics Akadémia, a partnerklubjaink közül a Hódmezővásárhely, továbbá elfogadta a meghívást a Paks együttese, valamint a romániai Fortuna Arad és a délvidéki Nyers István Akadémia is.

A lebonyolítás értelmében mindenki játszhatott mindenkivel, így összesen tizenöt mérkőzést láthatott a szép számban jelenlévő, elsősorban hozzátartozókból álló nézősereg. A 15 perces mérkőzéseken akadt nagyon izgalmas és színvonalas összecsapás is, összességében minden csapatnak hasznos és élvezetes volt a rendezvény. A torna végül hazai győzelemmel zárult, a dobogóra még a Hódmezővásárhely és a Paks fért fel.

20230128-142958.jpg

U11, I. Grosics Kupa


Szeged-Csanád GA: Kollár Álmos, Csala Ádám, Tarjáni Gyula, Vass Noel, Rudics Ádám, Bagóczky Tamás, Molnár Csenge, Ferenczi Csaba, Nógrádi Dávid. Edző: Hacker Bence.

Mérkőzések:

Szeged- Csanád Grosics Akadémia – Grosics Akadémia Gyula 4-0
Gól: Bagóczky Tamás, Rudics Ádám, Nógrádi Dávid, Ferenczi Csaba.

Szeged- Csanád Grosics Akadémia – Hódmezővásárhely 4-1
Gól: Molnár Csenge (2), Rudics Ádám, Ferenczi Csaba

Szeged- Csanád Grosics Akadémia – Fortuna Arad 4-1
Gól: Nógrádi Dávid, Vass Noel, Tarjáni Gyula, Rudics Ádám

Szeged- Csanád Grosics Akadémia – Paks 1-1
Gól: Rudics Ádám

Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Nyers István Akadémia 3-0
Gól: Rudics Ádám, Molnár Csenge, Ferenczi Csaba.

20230128-184131.jpg

 

Hacker Bence, edző: – Először is nagyon örülök, hogy egy ilyen rendezvényt meg tudtunk rendezni itt a Fórumban és megtöltöttük futballal a csarnokot. Véleményem szerint egy színvonalas és hasznos torna volt! Köszönöm kollégáim, Czebe Norbi, Szatmári Robi és Vágó Misi bácsi egész napos munkáját! Csapatomnak természetesen gratulálok, nem feltétlenül a tornagyőzelemhez, hanem a remek játékhoz! Egy meccs volt kicsit vegyes, de összességében végig a mi akaratunk érvényesült. A gyerekek nagy kedvvel, jó hozzáállással és igencsak látványosan játszottak. Örülök, hogy sikerélménnyel gazdagodtak, igazán megérdemlik, mert nagyszerűen edzenek!


Vágó Mihály, Grassroots koordinátor: – Nagy öröm számomra és az egész klubnak, hogy ez a torna létrejött. Köszönjük a jelenlévő csapatoknak, hogy elfogadták a meghívást. Úgy gondolom, hogy minden csapat játszott jó mérkőzéseket, amely a gyerekek fejlődését szolgálta! Öröm volt látni, hogy tele a csarnok és le a kalappal a kísérők előtt is, akik végig sportszerűen viselkedtek és szurkoltak. Nagyszerű délután volt, bízunk benne, hogy lesz folytatása.

Herczeg Gábor, utánpótlás szakmai vezető: – Jó hangulatú tornát rendeztünk, amelyre határon túlról is érkeztek csapatok. Fontos számunkra, hogy ápoljuk ezeket a kapcsolatokat és megismertessük a gyerekeket más futballkultúrákkal. Ez hosszútávon hozzájárul ahhoz, hogy rugalmas, fejlődés központú labdarúgókat neveljünk.

img-20230128-184205.jpg


2025/2026
Merkantil Bank Liga
14. forduló
2025.11.23. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
FC AJKA
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 29
02. BUDAPEST HONVÉD FC 26
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 23
05. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 22
06. KARCAGI SC 22
07. KECSKEMÉTI TE 20
08. TISZAKÉCSKEI LC 18
09. BVSC-ZUGLÓ 14
10. HR-RENT KOZÁRMISLENY 14
11. FC AJKA 13
12. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 13
13. SOROKSÁR SC 12
14. SZENTLŐRINC 11
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 11
16. BUDAFOKI MTE 9

Partnereink