Döntetlennel zártuk idei első bajnokinkat

bc5k6347.jpg
A második félidőben mi irányítottunk, esélyünk volt a győzelemre is.


A kezdőrúgást Gajdos Zoslt kisfia, Milos végezte el, aki a napokban ünnepelte negyedik születésnapját.

Jobb ritmusban kezdte a Győr a találkozót, a 13.percben a vezetést is kis híján  megszerezték, de Vitális lövését Tóth Bence a felső léc segítségével a gólvonalról mentette.

Támadásban maradt a Győr és a 24. percben a vezetést is megszerezte. Lacza Alex a baloldalon vezette a labdát, amit be akart adni, de a labda érdekes ívben hagyta el a lábát és a beadásra számító Takács János fölött a hálóba hullott. (0-1)

A félidő vége már sokkal kiegyenlített játékot hozott, több gól azonban nem született.

A második játékrészt sokkal kezdeményezőbben kezdtük, a bátor játék pedig helyzeteket hozott, Papp Áron centikkel a kapu mellé, Gajdos Zsolt nem sokkal a kapu fölé fejelt, de Kundrák Norbert fejese is egy győri védőről ment szögletre, érett a gólunk.

bc5k6325.jpg

 

A 87. percben a csereként beálló, első szegedi meccsét játszó Prosser Dánielt az alapvonal és a tizenhatos találkozásától 3 méterre vitte a földre Csinger Márk, amiért a második sárgáját kapta. Az emberelőnyt azonnal gólra váltottuk, Szakály Dénes szabadrúgására tökéletes ütemben érkezett Temesvári Attila és a védők fölé ugorva a kapus mozgásával ellentétes irányba fejelt a hálóba. (1-1)

A gól után egy perccel egy újabb szegedi támadás után Haruna a felső lécet találta el, a kipattanót pedig Gajdos rúgta fölé.

Csapatunk a döntetlennel negyedik helyen áll a tabellán, 36 ponttal, a harmadik Győrnek 39, az ötödik Gyirmótnak 32 pontja van. Legközelebb vasárnap 15 órától a Szentlőrincet fogadjuk a Szent Gellért Fórumban.

A mérkőzés 17. percében Simon Ádám egy ütközés után a karjára esett, az eset után le is kellett cserélni. Csapatkapitányunk kórházba szállították, ahol kiderült, hogy egy helyen eltört a karja. Jobbulást kívánunk neki!

Alekszandar Sztevanovics: – Az első félidő nem tetszett, féltünk játszani, emiatt szomorú voltam, és ki kell elemezni a hibákat. A második félidőben feljavult a játékunk, gyors oldalváltásokkal, nagyobb tempóban játszottunk. Hozzáteszem, a meccs első negyvenöt percében a Győr agresszívebben futballozott, de gratulálok a saját játékosaimnak, mert nem adták fel, és egyenlítettünk.
Tímár Krisztián: – Jó mérkőzésen vagyunk túl. Sikerült vezetnünk, de sajnálom, hogy a szünet előtt már három védőm kapott sárgát. A kiállítás befolyásolta a meccset, hiszen addig jól működött a rögzített szituációk levédekezése, ám a Szeged éppen egy ilyenből egyenlíthetett ki. Kézben tartottuk a meccset, ám meg kell tanulnunk nyerni. Fiatal a csapatom, örülünk az egy pontnak, de ha a szívemre teszem a kezem, akkor sajnálom az itt hagyott kettőt.


SZEGED-CSANÁD GA–ETO FC GYŐR 1–1 (0–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 500 néző. Vezette: Berke Balázs (Aradi József, Szalai Dániel)
SZEGED-CSANÁD GA: Takács J. – Könczey (Beronja, 80.), Temesvári, Tóth B., Kővári – Simon Á. (Farkas A., 19.), Szakály D. – Papp Á. (Rédling, 80.), Gajdos, Kundrák (Prosser, 66.) – Bíró B. (Haruna, 66.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
GYŐR: Kovácsik – Kovács K., Csinger, Fodor F., Keresztes (Csontos, 78.) – Toma, Vitális (Kiss B., 78.), Kiss K. – Szendrei Á. (Babati, 48.), Morinígo (Priskin, 78.), Lacza (Szujó, 88.). Vezetőedző: Tímár Krisztián
Gólszerző: Temesvári (88.), ill. Lacza (24.)
Kiállítva: Csinger (87.)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. szombat, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink