TV-s rangadóval indul a tavaszi szezon

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-11-1.png
Hétfőn 19 órakor az ETO FC Győr csapatát fogadjuk a Szent Gellért Fórumban az idei első bajnoki mérkőzésünkön. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.

Remek őszi szezon van mögöttünk

Csapatunk az ősszel lejátszott 20 forduló alatt 35 pontot gyűjtött, így a negyedik helyről várhatja a tavaszi folytatást. A második helyezett Péccsel szemben mindössze négy pont a hátrányunk, így egy jó rajttal hamar a feljutást érő helyek közelébe kerülhetnénk. A sorsolás értelmében az idei első három bajnoki mérkőzésünket hazai pályán játsszuk, először az ETO-t fogadjuk, majd a Szentlőrinc és a Haladás érkezik a Szent Gellért Fórumba.

  

szeged-mtk-foto-gemes-sandor-4-960px.jpg

Ellenfelünkről

Az ETO FC Győr labdarúgócsapatát 1904-ben alapították Győri Vagongyár ETO néven. 1960-tól 2015-ig megszakítás nélkül az élvonal tagja volt. Négy bajnoki címmel, két ezüst és hat bronzéremmel a második legsikeresebb vidéki klub Magyarországon. Ehhez a statisztikához hozzá tartozik a négy kupagyőzelem, valamint egy szuperkupa-győzelem is. A Rába-partiak az előző idényt még Klausz László irányításával a hetedik helyen zárták az NB II-ben, az idei szezonnak már egykori játékosunk, Tímár Krisztián vezetésével vágott neki az együttes. Az ETO jelenleg a 10. helyen áll a táblázaton 27 ponttal. Augusztusban Gajdos Zsolt és Szilágyi Zoltán góljainak köszönhetően hátrányból fordítva 2-1-re nyertünk az ETO Parkban.

 

 

Ezt várják

Alekszandar Sztevanovics: – Elégedett lehetek a felkészüléssel, amely rövid volt, de a munkát elvégeztük. Mindig többet akarok mind magamtól, mind a játékosoktól, de úgy érzem, készen állunk a szezon folytatására. A legfontosabb a hétfői meccs, hiszek a játékosokban és munkában, és abban, hogy megszerezzük a három pontot.

Tímár Krisztián: – Természetesen nagyon várjuk már a bajnoki nyitányt, hogy újra tétmeccsen léphessünk pályára. Szeretnénk jó rajtot venni, ezért dolgoztunk egész télen. Erős csapat lesz az ellenfelünk hétfőn, nem véletlenül állnak előkelő helyen a tabellán, de bízunk magunkba, és szeretnénk jó eredményt elérni Szegeden.

Jegyinformációk

A Győr elleni mérkőzésre már elindult a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken 14.00-18.00 között
  • szombaton és vasárnap: 10.00-14.00 között
  • meccsnapon: 12.00 órától várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online formában is elérhetőek IDE KATTINTVA. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

Aki autóval érkezik a mérkőzésre, jobban jár, ha a Kereskedő köz felől közelíti meg a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja az autóval érkező szurkolókat.

szgf-jegyalap-terkep-1024x849-1.jpg

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. szombat, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink