Az MLSZ ebben a bajnokságban is komoly hangsúlyt fektet arra, hogy az NB II-ben a csapatok aktívan használják a keretekhez tartozó fiatal játékosokat. Az úgynevezett "fiatalszabály" nem kötelező, de a szövetség ajánlása szerint 20X90 percet, minden fordulóban egy teljes meccset legalább egy U20-as korosztályhoz tartozó játékos szerepeltetését javasolja.
Az MLSZ ajánlásának klubunk, ahogy minden szezonban, ősszel is megfelelt, sőt, az összesen 1800 játékperc fölött további 592 percet, azaz több mint hat mérkőzés időt volt a pályán 2003-as, vagy annál fiatalabb játékos. Ezzel az NB II-es rangsorban az előkelő 6. helyen vagyunk.
– Tavaly Csoboth Kevin és Horváth Krisztofer volt az a két játékosunk, akik ugyan nem szegedi nevelésűként, de beépültek a csapatba. Ők már élvonalbeli klubokban játszanak. Az idei szezonban a saját utánpótlásunkból felkerült Papp Áron harcolt ki magának stabil helyet a csapatban. De nem ő az egyetlen a jelenlegi keretünkben, akik előtt ott a lehetőség. Mondhatnám Gera Norbertet, Sipos Szabolcsot, Beronja Zorant, vagy a télen a DVSC-től érkező Rácz Balázs nevét is-sorolta Germán Támás.
Csapatmenedzserünk kiemelte, hogy a fiatalok játéklehetőségére komoly figyelmet fordítanak. Második csapatunkban is hétről-hétre azok lépnek pályára, akik tehetségükkel és tudásukkal valós utánpótlást biztosíthatnak a felnőtt csapatnak. Ezeknek a játékosoknak fejlődéséhez a szakmai stáb minden támogatást megad, ez pedig segítséget nyújt ahhoz, hogyha lehetőséget kapnak, akkor élni tudjanak vele és helyet követeljenek maguknak az első csapatban.
– A fiatalokkal a jövőbe fektetünk és a jövőt építjük velük. Ennek érdekében indult el a Master Class elnevezésű saját programunk is. Itt a klub alsóbb korosztályainál a kiemelt tehetségeket gondozza rendszeres közös edzésekkel, az egyesület szakembereinek felügyeletével – tette hozzá Germán Tamás.







