Második felkészülési meccsünket is megnyertük

viber-kep-2023-01-17-09-58-50-322.jpg
Azeri ellenfelünk ellen is elsősorban a gyakorláson volt a hangsúly, de a győzelem sem maradt el.


Az azeri bajnokság negyedik helyén álló Fk Zira ellen is az volt a legfontosabb cél, hogy az edzéseken gyakoroltakból minél többet viszontlásson a szakmai stáb a mérkőzésen. A 9. percben a vezetést is megszereztük, a DVSC-től igazolt fiatal támadónk, Rácz Balázs volt az, aki első gólját szerezte kék-fekete mezben. Bár a vasárnapi meccs után is kettőt edzett a csapat hétfőn, a fáradtság ellenére jó ritmusban játszottunk. Azeri ellenfelünk 35. percben ugyan egyenlített, de alig két perccel később egy jogosan megítélt büntetőt váltott gólra Kundrák Norbert. Most is minden benevezett játékos pályára lépett a megfelelő terhelés miatt. Az 59. percben ismét a kapuba találtunk, Haruna állította be a végeredményt.

Csapatunk csütörtökön a Szovjetov Szamar ellen játssza utolsó edzőmeccsét Törökországban.

Alekszandar Sztevanovics:
Elégedett vagyok a látottakkal és a csapat hozzáállásával. Kemény munka után léptünk pályára, próbáltuk gyorsítani a játékunkat. Bár több technikai hibánk volt, de kontrolláltuk a játékot támadásban és védekezésben. Ha tudjuk javítani a hibáinkat és a játékunkat sikerül gyorsítani, akkor stabil lesz a csapat. Jó úton járunk, a játékosok hozzáállásával a meccsen és az edzéseken is elégedett vagyok.
Szeged-Csanád GA-FK Zira 3-1 (2-1)
Szeged-Csanád GA: Molnár F. – Kővári., Beronja, Szilágyi Z., Tóth B. – Farkas A, Szatmári.– Kundrák, Bíró B., Papp Á. – Rácz. Csereként pályára lépett: Takács, Rodic, Sipos, Haruna., Szakály, Simon Á., Busa, Gajdos, Gera, Temesvári, Prosser Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerzők: Rácz (9. perc), Kundrák (37. perc-11-esből), Haruna (59. perc) illetve Gomes (35. perc)


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. szombat, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink