Andorka Péter: Jól funkcionál a csapatunk

andorka-peter.jpg
Megye I-es csapatunk vezetőedzője értékelte az idei évet.

"Ha az eredményeket nézzük, ebben a naptári évben csupán egyszer szenvedtünk vereséget és két döntetlen mellett a többi mérkőzésünket megnyertük. Ez pozitív, csakúgy, mint a játékosok hozzáállása. Kettős szerepe van az együttesnek: egyfelől az a célunk, hogy a fiatalok belekóstoljanak a felnőtt fociba, másrészt, hogy az első keretből kimaradók, vagy sérülésből visszatérők játéklehetőséghez jussanak. Úgy látom, mindkét téren jól funkcionál a csapat. Bízom benne, hogy idővel minél több fiatal felkerül az NB II-es csapathoz." – értékelte az évet Andorka Péter.

Második csapatunk vezetőedzője azt is elmondta, mit vár a következő esztendőtől. 

"Az ellenfeleink kettőzött erővel küzdenek majd ellenünk, de bízom a csapatban. Akkor lennék igazán elégedett, ha megnyernénk a bajnokságot és jövőre a harmadosztályban szerepelhetnénk, továbbá, ha minél több játékos követné Papp Áron példáját, aki tavaly még nálunk játszott, de az idei félszezon végére már alapemberré vált az NB II-es csapatban." – fogalmazta meg elvárásait Andorka Péter.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink