Jön az év utolsó rangadója!

kundrak-beharangozo.png
Vasárnap 18 órától az MTK Budapest csapatát fogadjuk az év utolsó bajnoki mérkőzésén a Szent Gellért Fórumban.

Négy meccs óta veretlenek vagyunk

Sorozatban három kapott gól nélküli győzelmet követően, múlt vasárnap 1-1-es döntetlent játszottunk hazai pályán a Nyíregyháza ellen, így a negyedik helyen állunk a Merkantil Bank Liga féltávjánál. Számunkra egy hamisítatlan hatpontos derbivel zárul a 2022-es esztendő, ugyanis a harmadik helyezett MTK Budapest látogat vasárnap a Szent Gellért Fórumba. A fővárosiak csupán a jobb gólkülönbségüknek köszönhetően állnak előttünk, így egy esetleges győzelemmel megelőzhetnénk riválisunkat.

szeged-foto-gemes-sandor3-960px.jpg

 

Jó formában az MTK

Az előző szezonban még az élvonalban szereplő fővárosi kék-fehérek ugyancsak jó formában várhatják a rangadót, ugyanis a legutóbbi hét mérkőzésükön nem találtak legyőzőre, ráadásul múlt héten gólzáporos, 5-2-es győzelmet arattak az ötödik helyezett Gyirmót felett. Mindezek fényében izgalmas mérkőzésre van kilátás!

mtk-gyirmot-foto-arvai-karoly5-960px.jpg

Ezt várják

Alekszandar Sztevanovics: – Bízom benne, hogy a Nyíregyháza ellen mutatott játékunkból számos elemet felvonultatunk majd vasárnap is. Természetesen koncentráltabban kell játszanunk, mint az előző mérkőzésen, különben komoly problémáink lesznek. Úgy hiszem, tanultunk a legutóbbi találkozóból, és jó ritmusban játszunk majd az MTK ellen is. Minőségi játékot várok és remélem jó eredményt érünk el!

Horváth Dávid: – Az év utolsó mérkőzése mindig nagyban befolyásolja a szünet, illetve a téli felkészülés hangulatát, többek között ezért is fontos a vasárnapi bajnoki végkimenetele. Igazi rangadóra készülünk egy jó formában lévő ellenféllel szemben, ahol nekünk is a legjobbunkat kell nyújtani. Minden bizonnyal nagy iramú találkozó lesz, ahol az apró részletek is nagy jelentőséggel fognak bírni.

Jegyinformációk

A Szeged-Csanád GA – MTK Budapest mérkőzésre már elindult a jegyértékesítés!
A Szent Gellért Fórum jegypénztára:

  • szerdától péntekig 14.00-18.00 között
  • szombaton 10.00-14.00 között
  • meccsnapon: 11.00 órától várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online formában is elérhetőek a
jegymester.hu-n. A belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

Szurkolói információk

Aki autóval érkezik a mérkőzésre, jobban jár, ha a Kereskedő köz felől közelíti meg a Szent Gellért Fórumot. A Városgazda sor, illetve a Kereskedő köz felőli útszakasz nagyszabású felújításon esett át, a Fórum mellett pedig számos parkolóhely várja az autóval érkező szurkolókat.

Fontos, hogy a decemberi időjárásra való tekintettel, aki teheti, hozzon magával plédet, vagy kispárnát, hogy ne fázzon a lelátón!

szgf-jegyalap-terkep-1024x849.jpg

 

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink