Pontot rabolt a Nyíregyháza

bc5k3277.jpg
Hiába volt több helyzetünk, nem tudtuk legyőzni a Szparit.

A közvetlen riválisaink a meccsünk kezdetéig már pályára léptek a hivatalosan utolsó őszi fordulóban, így abban a tudatban léphettünk pályára, hogy győzelmünk esetén a második helyre léphetünk előre, három pontra megközelítve az éllovas DVTK-t.

 Támadólag is léptünk fel az első pillanattól kezdve a második edzőváltáson áteső Nyíregyháza ellen, a vezetés is könnyen meglehetett volna, de az 5. percben Bíró Bence büntetőt hibázott. Az irányítás nálunk maradt a kimaradt lehetőség után is, folyamatosan rohamoztuk a nyírségiek kapuját. A 30. percben a gól is megszületett, Szakály Dénes beadását Papp Áron fejelte a kapuba. 1-0.

bc5k3301.jpg


A nyírségiek a 35. percben először és a félidőben utoljára lőttek kapu felé, de 3 méterrel a felső léc fölött hagyta el a labda a játékteret. A félidő végén is mi irányítottuk a pályán történteket.

bc5k3312.jpg

A második félidőben sem engedtük ki a kezünkből az irányítást, de csakúgy, mint az első játékrészben, most is meddő volt a fölényünk. A 66. percben egyetlen hiba elég volt, hogy a Nyíregyháza, gyakorlatilag a semmiből gólt szerezzen. Szilágyi Zoltán adta el a labdát, Bouard Ramos az üresen érkező Pantovic Nikolánaknak továbbított aki nem hibázott Takács Jánossal szemben. 1–1.

 

bc5k3321.jpg

A meccs végén a vendégek érezhetően megbékéltek az egy ponttal, így tördelték a játékot, mi pedig továbbra is támadtunk, mentünk előre, de eredménytelenül.

A döntetlennel 35 ponttal a 4. helyen zártuk a fordulót, jövő héten a szintén 35 pontos, 3. helyen álló MTK látogat a Szent Gellért Fórumba. A meccs vasárnap 18 órakor kezdődik.

MERKANTIL BANK LIGA, 19. FORDULÓ
SZEGED-CSANÁD GA–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 1–1 (1–0)
Szeged
, Szent Gellért Fórum, 800 néző. Vezette: Erdős József (Buzás Balázs, Nagy Viktor)
SZEGED-CSANÁD GA: Takács J. – Könczey, Temesvári, Szilágyi, Tóth B. – Farkas A., Szakály D. (Simon Á., 75.) – Papp Á., Gajdos, Kundrák (Kővári, 75.) – Bíró B. (Haruna, 64.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
NYÍREGYHÁZA: Fejér – Farkas B., Szokol, Gengeliczki, Deutsch B. – Sigér Á. (Gresó, 67.), Csősz (Márkus, 67.) – Pekár (Oláh B., 80.), Pataki B., Ramos (Kovács A., 80.) – Adamcsek (Pantovics, 63.). Megbízott edző: Lengyel Roland
Gólszerző: Papp Á. (30.), ill. Pantovics (66.)

MESTERMÉRLEG

Alekszandar Sztevanovics: 
– Jól kezdtük a meccset, kontrolláltuk a játékot, és sajnálom, hogy kihagytuk a tizenegyest, de folytattuk a jó játékot, és vezetést szereztünk. Ám kihagytunk pár helyzetet, elkövettünk hibákat, ennek okait ki kell elemeznünk. Összességében gratulálok a játékosaimnak az újabb pontszerzésért!

Lengyel Roland:
 – Három dolog miatt is boldog vagyok: először mert régen voltam a szülővárosomban, és szép emlékek fűznek Szegedhez, aztán megvolt a stabil játékunk, harmadszor pedig pontot szereztünk idegenben. Volt szerencsénk is, az első félidőt kihúztuk, majd a második félidőben már feljavultunk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink