Szakály Dénes első szegedi góljával nyertük meg a gyirmóti rangadót

szegedgyi1-960px.jpg
Stabilizáltuk helyünket a tabella elején.


Jó iramban kezdődött a mérkőzés, bár a kapuk nem forogtak komoly veszélyben az első percekben, de a színvonalra sem lehetett panasz. A 12. percben Takács kezéből csúszott ki a labda veszélyesen, de a gólvonalról tisztázni tudtunk, a 17. percben Bírót választották el a labdától érdekes körülmények között a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem fújt büntetőt.

Mindkét oldalon akadt lehetőség a gólszerzésre, majd a 30. percben a vezetést is megszereztük. Jobb oldalon futott az akciónk, Bíró lőtt kapura 7 méterről a felső lécről pattant vissza a labda, Szakály 5 méterről ismételt, és a kapu jobb oldalába lőtt. 0–1.

 

A félidő végén már nem volt komolyabb helyzet egyik oldalon sem, megérdemelt a vezetésünk.

A második játékrészben a középpályán zajlott elsősorban a játék, sem a hazaiak, sem mi nem jelentettünk veszélyt kapura. A végén, az utolsó 5 percben a Gyirmót a kapunk elé szegezett, még a kapusuk is előre jött, de álltuk a sarat.

szegedgyi4-960px.jpg

Mivel a forduló többi meccsét vasárnap rendezik, így egyelőre az biztos, hogy a negyedik helynél hátrább nem állunk majd a tabellán a vasárnap este, de szerencsés esetben másodikként zárjuk a hétvégét.

LABDARÚGÓ NB II, 18. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–1
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion. 587 néző. Vezette: Pintér Csaba (Kóbor Péter, Vörös Dániel)

GYIRMÓT FC GYŐR: Hársfalvi – Szegi, Polgár, Csörgő (Hudák, 84.), Hajdú – Vass Á. – Kovács M. (Soltész D., 70.), Erdei, Nagy P., Medgyes Z. (Mayer Á., 84.) – Pethő B. (Herjeczki, a szünetben) Vezetőedző: Csertői Aurél
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA: Takács J. – Könczey, Temesvári, Szilágyi Z., Tóth B. – Papp Á. (Rédling, 91.), Farkas A. – Gajdos, Szakály D. (Simon Á., 80.), Kundrák (Haruna, 67.) – Bíró B. (Pintér Á., 67.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Szakály D. (30.) 

 

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 23
02. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. Gyirmót FC Győr 19
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. DVTK 10
12. Szentlőrinc 10
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 10
14. FC Nagykanizsa 9
15. HR-Rent Kozármisleny 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink