Kazincbarcikán javíthatunk szerdán

314124331-606037821294545-7080579815059709176-n.jpg
Szerdán 17 óra 30 perctől a tabellán 13. helyen álló Kazincbarcika otthonában lépünk pályára.

Nem sikerült a hazai rangadó

A legutóbbi fordulóban, vasárnap is egy borsodi csapat ellen léptünk pályára. A DVTK elleni rangadó azonban nem úgy sikerült, ahogy terveztük. Ellenfelünk az első félidő hajrájában egy „érdekes” tizenegyessel került előnybe, majd röviddel utána még egyszer betalált. A második félidőben egy újabb büntető nagyon nehéz helyzetbe hozta csapatunkat, és hiába tettünk meg mindent a gólszerzésért, nem sikerült a kapuba találnunk.

bc5k5732.jpg

Hosszú ideje nyeretlen a Kazincbarcika

Az NB III-ból egy év után visszajutó Kazincbarcika remekül kezdte a szezont, sokáig a táblázat élmezőnyében álltak. A szeptemberi bajnoki szünet előtt, a Kozármisleny ellen még nyerni tudtak, de szeptember 17. óta nem nyertek meccset. Azóta négy döntetlen mellett négyszer kikaptak-az utóbbi három meccsük egyaránt döntetlennel zárult. Eddig 19 gólt szereztek, 24 gólt kaptak, a megszerzett gólokon 16 (!!!) játékos osztozik, eddig ketten dupláztak, egyszer pedig öngóllal segítette az ellenfelük a barcikaiakat.

299616464-741381877034192-4721473841221929033-n.jpg

Az örökmérleg nekünk kedvez

A szerdai lesz a tizedik mérkőzése klubunknak a Kazinbarcika ellen, eddig 5 alkalommal nyertünk, 1 döntetlen és egy vereség van még az eredménysorban. Legutóbb 1-0-ra kikaptunk a barcikaiktól idegenben, hazai pályán pedig 1-0-ra nyertünk-még 2021-ben.

Ezt várja a mester

Alekszandar Sztevanovics: –A Diósgyőr elleni vereségből levontuk a tanulságot, óvatosabbnak kell lennünk a kapunk előtt, pontosabban, és kevesebb hibával kell védekeznünk. A vereség ellenére úgy gondolom, hogy még mindig jó úton vagyunk, ez csak egy mérkőzés volt a sok közül. Emelt fővel várjuk a következő megmérettetést Kazincbarcikán. A csapat továbbra is hisz a közös célban és a legjobb formánkat próbáljuk hozni a szerdai meccsen is.

Jegyinformációk

Vendég jegyárak:

Normál: 1.500 Ft
Diák/ nyugdíjas/ mozgáskorlátozott: 1.000 Ft

A pénztár a mérkőzés előtt 1 órával nyit ki, szurkolóink stadion 2-es kapuján lehet belépni

lela-to-1.jpg

Közvetítés

A szerdán 17 óra 30 perckor kezdődő találkozót a YouTube-on, a Sportstream oldalán közvetítjük.

 

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink