Visszavágott a Diósgyőr a szeptemberi kupavereségért

bc5k5726.jpg
Az első félidőben egy véleményes tizenegyes zavart okozott a játékunkban és nem sikerült behoznunk a hátrányunkat.

Szezonbeli nézőcsúcs, 3200 néző előtt kezdődött a rangadó. Mindkét csapat bátran játszott, jó iramú volt a kezdés, de egy-egy helyzeten kívül nem volt veszélyben egyik kapu sem. A Diósgyőr némi mezőnyfölényt harcolt ki a félidő második felében, de nem volt komoly nyomás alatt a kapunk.

bc5k5708.jpg

A 36. percben  Gajdos csapott össze a tizenhatoson belül egy diósgyőri támadóval, annak ellenére, hogy inkább a vendég játékos tűnt szabálytalannak a játékvezető büntetőt ítélt. A tizenegyest a jó irányba vetődő Takács keze mellett a jobb sarokba lőtte Lukács. 0-1.

Zavart okozott a véleményes tizenegyes és az abból született gól, amit kihasználtak a vendégek. Jurek jól érkezett a hosszún, csinált egy cselt és a hosszúba lőtt a 41. percben. 0-2.

bc5k5732.jpg

Nem indult jól a második félidő. Simon vesztett labdát a tizenhatoson belül, majd utánanyúlt Eppelnek, aki rutinosan el is esett. A játékvezető újabb tizenegyest adott, és sárga lapot mutatott fel Simonnak. A büntetőt Eppel higgadtan értékesítette. 0-3.

bc5k5732.jpg

bc5k5748.jpg

A folytatásban mindent megtettünk az egyenlítésrét, a kapujuk elé szorítottuk a vendégeket, azonban az utolsó passzoknál mindig jó helyen volt egy diósgyőri láb. Két lövésünkből is gól születhetett volna a 77. percben, de Pintér és Sipos lövése is a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

A Diósgyőr a hibáinkat és a játékvezető jószívűségét kihasználva magabiztosan nyert, vereségünkkel az 5. helyen állunk a bajnokságban. Folytatás szerdán, a Kazincbarcika ellen idegenben.

ALEKSZANDAR SZTEVANOVICS: – A meccs első félidejének végén nagy hibákat követtünk el, majd a második félidőben is megvoltak ezek a bakik. A fiúk bizonyítani akartak, nagy volt az elvárás, de sajnálom őket, hogy ez most így sikerült.
KUZNYECOV SZERGEJ: – Jó iramú mérkőzést játszottunk, örülünk a sok szempontból is fontos győzelemnek. A Szeged elleni kupamérkőzés emlékei még bennünk éltek, ezért is lényeges, hogy most sok helyzetet kidolgozva szereztük meg a három pontot.

LABDARÚGÓ MerkantilBank Liga, NB II, 15. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–DVTK 0–3 (0–2)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 3271 néző. Vezette: Takács Tamás (Szert Balázs, Csatári Tibor)
SZEGED-CSANÁD GA: Takács J. – Könczey, Szilágyi, Temesvári, Tóth B. – Simon Á. (Sipos Sz., 59.), Szatmári L. (Farkas A., a szünetben)  – Papp Á. (Bíró B., 82.), Szakály D. (Dobronoky, 59.), Gajdos (Pintér Á., 59.) – Haruna. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
DIÓSGYŐR: Danilovics – Csirmaz, Szatmári Cs., Bárdos, Bokros – Bényei (Radics, 83.), Cseke B., Koman (Bertus, a szünetben), Holdampf (Jurek, 21.) – Lukács D. (Papp M., 73.), Gera D. (Eppel, a szünetben). Vezetőedző: Kuznyecov Szergej
Gólszerző: Lukács D. (36., 11-esből), Jurek (41.), Eppel (49., 11-esből)

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink