Leg-leg-leg: Vári Barnabás

309553986-575186624379665-8054703025057576313-n.jpg
Legutóbb Farkas Aurél „legjeit” ismerhettük meg. Középpályásunk védőnket, Vári Barnabást hozta helyzetbe, az első kérdést pedig Auréltól kapta kapta.

Legtöbb gólod egy szezonban csatárként, illetve védőként?
A 2014-2015-ös szezonban, a Szolnok színeiben 13 gólt szereztem, úgy hogy az utolsó 6meccsen 8 alkalommal találtam a kapuba. Védőt játszottam egész bajnokságban, de az eredeti posztom csatár volt és a támadók sérülésekkel bajlódtak. Az edzőnk engem játszatott a bajnokság végén elől, és ez sült ki belőle.

 Legjobb barát, a "fociból"?
Itt két nevet tudnék említeni akivel nagyon szoros és jó a kapcsolatom Fiola Attilával a kapcsolatom profi karrierem kezdetére nyúlik vissza. Pakson együtt laktunk, és azóta is megmaradt barátság, amit ápolunk is, ahogy időnk engedi. A másik Lucas Marcolini dentas Bertucci. Vele, amikor Kisvárdán játszottam, egyből megtaláltuk a közös hangot rendkívül jó embert ismertem meg. Ő volt a szobatársam és edzés párom, barátom lett a négy sikeres eltöltött év alatt.

nevtelen.jpg

Legnagyobb babonád?
Nem hiszek a babonákban, csupán egy szokásom van, jobb lábbal lepek a gyepre.

 Legjobb zene?
A zene fontos szerepet tölt be az életemben, így sok kedvenc van. Ha egyet kell mondanom, akkor a R.E.M- Losing my Relegion, lutzu istrate remix verziója. Ez sok szép régi emléket idéz fel.

Legjobb étel, amit el tudsz készíteni?
Bajai halászlé, bár ritkán készítem én, mert szüleimnél eszem a leggyakrabban ezt. Ott édesapám feladata a halászlé elkészítése, ami szent és sérthetetlen. Ő kiváló szakács, én pedig jó tanítvány vagyok maradjunk annyiban.

dscn34121.jpg

 

Ki legyen a következő és milyen „leget” szeretnél tőle megtudni?
Kóródi Nándi legyen és a kérdésem, hogy a legtöbb freestyle trükk amit tud és be is tud bumtatni?

n3.jpg

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink