Hamisítatlan hatpontos derbi következik

kundrak-beharangozo.png
Vasárnap 15 órakor a második helyezett Diósgyőrt fogadjuk a Szent Gellért Fórumban. 

Pontot raboltunk az éllovastól

Csapatunk az előző forduló záró mérkőzésén, hétfőn gól nélküli döntetlent ért a listavezető Pécs otthonában, ezzel hárommeccsesre nőtt a veretlenségi sorozatunk. Az elmúlt hetek eredményességének köszönhetően a negyedik helyről várhatjuk az ősz egyik legnagyobb rangadóját. Hamisítatlan hatpontos derbi következik, ugyanis mindössze három pont a hátrányunk a második helyen álló Diósgyőrrel szemben.

pecs3.jpg

 

Ellenfelünkről

A Diósgyőri VTK az egyik legismertebb magyar labdarúgócsapat. A sportegyesületet 1910-ben eredetileg a Diósgyőri Vasgyárban dolgozó fiatalok hozták létre, ami csak a későbbiekben vált profi csapattá. 1940-ben szerepelt először a legfelsőbb osztályban, míg egyik fénykorát az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején élte a csapat. Ekkor kétszer megnyerte a Magyar Kupát, és bronzérmes lett az NB I-ben. A Diósgyőr híres a fanatikus szurkolóiról, hazai mérkőzésein még az 1990-es–2000-es években sem volt ritka a 8000–10 000 fős nézőszám, amivel Magyarország egyik legkedveltebb csapatának számít. A miskolciak két szezonnal ezelőtt, tíz év után búcsúztak az élvonaltól, az előző idényben a harmadik helyen végeztek az NB II-ben. A DVTK tizennégy fordulót követően 28 ponttal a második helyen áll a tabellán. A miskolciak az előző fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak hazai pályán a Kozármislennyel.

dvtk-kozarmisleny-foto-eszak-magyarorszag-bujdos-tibor5-960px.jpg

 

Örökmérleg

Tétmérkőzésen eddig három alkalommal találkoztunk a Diósgyőrrel és mindháromszor diadalmaskodtunk. Az előző idény szegedi összecsapásán 2-1-re nyertünk, míg a tavaszi visszavágón 5-0-s felejthetetlen sikert arattunk Miskolcon. Idén a Magyar kupában találkoztunk a DVTK-val, a legjobb 32 közé jutásért játszott mérkőzésen Kundrák Norbert góljával 1-0-ra nyertünk a borsodi megyeszékhelyen.

 

Ezt várják 

Alekszandar Sztevanovics: – Biztos vagyok benne, hogy a szezon egyik legnehezebb és egyben legizgalmasabb meccse lesz a Diósgyőr elleni! Különleges találkozó vár ránk, hiszen a saját szurkolóink előtt játszhatunk a bajnokság egyik legerősebb csapata ellen. Ezt nem nyomásként, hanem kihívásként kell feldolgoznunk! Egyértelműen a három pont megszerzése a célunk, szeretnénk győzelemmel megörvendeztetni a fanatikusainkat! Nem gondolom, hogy hasonló lesz a kupameccshez, hiszen akkor idegeben játszottunk és nem volt rajtunk teher. Ez egy tipikus bajnoki rangadó lesz, ahol véleményem szerint az a csapat nyer, amely kevesebb hibával játszik.

Kuznyecov Szergej: – A Szeged hozzánk hasonlóan a feljutásért harcol, ezért természetesen ezúttal sem számítok könnyű mérkőzésre. Defenzív csapathoz utazunk, akik az utolsó öt találkozójukon csak két gólt kaptak, a kupameccsen pedig mi is megtapasztaltuk, hogy mennyire nehéz feltörni Aleksandar Stevanović alakulatának védekezését. Sajnos ismét vannak hiányzóink, de reméljük, hogy meg tudjuk találni az ellenszerét a hazaiak játékának, hiszen a célunk ezúttal is a három pont megszerzése.

Jegyinformációk

A Diósgyőr elleni mérkőzésre már elindult a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken 14.00-18.00 között
  • szombaton: 10.00-14.00 között
  • meccsnapon: 11.00 órától várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online formában is elérhetőek IDE KATTINTVA. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozó teljes egészében a mérkőzés másnapján lesz elérhető a klub Youtube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink