Már a dobogón!
Baranya megyei ellenféllel játszottunk a legutóbbi fordulóban is, a Szent Gellért Fórumban fogadtuk a Kozármislenyt. Szoros küzdelemben Haruna góljával nyertünk, amivel a tabella harmadik helyére léptünk előre. Gólszerzőnket le kellett cserélni egy későbbi ütközés után, szerencsére az elsőre komolyabbnak tűnő eset után a kórházból még aznap este kiengedték.
Nagyszerű szezont fut a Pécs
A PMFC az idei szezon egyik meglepetéscsapata. A 13. forduló után veretlenül áll a bajnokság első helyén, eddig 8 győzelem mellett 5 döntetlent értek el. A legutóbbi fordulóban az Ajka ellen nyertek hazai pályán 1-0-ra. A vörös-feketék legeredményesebb játékosa Tóth-Gábor Kristóf 8 találattal, őt Harsányi István követi 4 góllal a házi góllövő listán.
Még nem nyertünk ellenük
A pécsiek ellen eddig még nem sikerült mérkőzést nyernünk, 3 döntetlen mellett 2 alkalommal ellenfelünk diadalmaskodott. Az előző bajnokságban a hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottunk, májusban Pécset 0-0-val zártunk.
Ezt várja a mester
Alekszandar Sztevanovics: – Szeretnénk jó eredményt elérni a listavezető ellen! A legutóbbi találkozókból önbizalmat meríthetünk, hiszen mind játékában, mind taktikában sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban. Igaz, múlt héten nem az elvárt szinten játszottunk, mégis győzni tudtunk. Minden mérkőzésen győzni szeretnénk, nem lesz ez másként a Pécs ellen sem!
Jegyinformációk
Vendég jegyárak:
• 1.500 – forint.
• 14 év alatt és 65 év felett a belépés ingyenes! Ingyenes regisztrációs jegyet kell kérni a Vendég pénztárban.
A pénztár a mérkőzés előtt 2 órával nyit ki.
Közvetítés
A hétfőn 20 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. A helyszínről percről percre frissülő, szöveges tudósítással jelentkezünk.






