Sztevanovics: A következő mérkőzések megmutatják, hol tartunk valójában

sztevanovics-kozar.jpg
Csapatunk tizenhárom fordulót követően a harmadik helyen áll a Merkantil Bank Ligában. Alekszandar Sztevanovics vezetőedzőnkkel az elmúlt hetek sikereiről és a soron következő időszak kihívásairól beszélgettünk.

– Túl vagyunk a bajnokság első harmadán, a dobogóról várhatjuk a folytatást. Elégedett vagy az eddigi szerepléssel?
– Igen, nagyon elégedett vagyok, hiszen jó eredményeket értünk el! Van azért némi hiányérzetem, hiszen néhány mérkőzésen nem úgy játszottunk, ahogy az elvárható lenne, de összességében nem rossz, ahogy jelenleg állunk. Még mindig van hová fejlődnünk a következő időszakban. Ne felejtsük el, hogy kemény sorozat áll előttünk, ugyanis a top csapatok ellen még csak most játszunk majd. A soron következő mérkőzéseken valódi képet kaphatunk a képességeinkről és arról, hol tartunk jelenleg. 

– Talán a Tiszakécske és az Ajka ellen nyújtottuk a legjobb teljesítményt a szezonban. Hogyan lehet megőrizni azt a formát?
–Ez a két meccs valóban megmutatta nekünk, hogyan tudunk és hogyan kell játszanunk, ha sikeresek akarunk lenni. Úgy gondolom, hogy a játékosok tisztában vannak ezzel. Nagyon nehéz kérdés ez, mert jelenleg jó pozícióban vagyunk a táblázaton, de csak akkor lehetek igazán elégedett, ha a játékosok a jelenlegi helyezésünket motivációként fogják fel és nem ijednek meg ettől a lehetőségtől. Hinniük kell a végső sikerben, nagyobb önbizalommal még előrébb léphetünk! Készen kell állniuk, hogy sok erőt fektessenek az előttünk álló mérkőzésekbe.

 

 

– A következő két fordulóban az első és a második helyezettel játsszunk. Hány ponttal lennél elégedett?
– Természetesen hat ponttal lennék maximálisan elégedett, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy két kimondottan jó csapat ellen játszunk! Megterhelő lesz ez a periódus, de hiszünk a képességeinkben és az elvégzett munkában. Elérhető cél a hat pont, de ez nem csak rajtunk múlik, hanem az ellenfeleken is. Úgy gondolom, ha megtartjuk a jó formánkat és önbizalommal telve lépünk pályára, sikeresek leszünk!

– Előny, vagy hátrány, hogy hétfőn játszunk Pécsett?
– Nem tudom ezt most eldönteni, egy biztos: mi minden mérkőzésre ugyanúgy készülünk. A legfontosabb, hogy nagy közönség előtt játszhatunk, hiszen az M4 Sport közvetíti a találkozót, ez plusz motivációt jelenthet a játékosoknak.

– Mire számítasz a PMFC ellen?
– Szeretnénk jó eredményt elérni a listavezető ellen! A legutóbbi találkozókból önbizalmat meríthetünk, hiszen mind játékában, mind taktikában sokat fejlődtünk az elmúlt időszakban. Igaz, múlt héten nem az elvárt szinten játszottunk, mégis győzni tudtunk. Minden mérkőzésen győzni szeretnénk, nem lesz ez másként a Pécs ellen sem!


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink