Ajkán kell visszatalálnünk a győztes "útra"

20210929-ajka-szeged-pesthy-marton-3-960px.jpg
Rendkívül szoros a bajnokság, minden pontnak komoly jelentősége van, így Ajkáról is pontokat szeretnénk hozni.


Sérültjeink biztató állapotban vannak

 Csapatunk az előző fordulóban a Mosonmagyaróvár ellen hazai pályán szenvedett vereséget egy szerencsétlen góllal. Ezzel lezárult a hét meccses (4 győzelem, 3 döntetlen) veretlenségi szériánk. A tabellán az 5. helyen állunk, 18 pontunk van. Hogy mennyire szoros a bajnokság, azt jól mutatja, hogy az első helytől 5 pontra vagyunk, de a 16. helytől is ugyanennyi választ el bennünket.

A meccs első perceiben Vári Barnabás súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, azonban a vizsgálatok után kiderült, hogy nem olyan borús a helyzet, mint elsőre tűnt, és gyorsabb lesz a felépülése. Kóródi Nándor térdsérüléséből felépülve már a csapattal edz, a kisebb sérültek rehabilitációja pedig a tervezett ütemben haladt a héten.

Ellenfelünkről

Az 1923-ban alakított Ajka FC jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, a 15 pontját 4 győzelemből és 3 döntetlenből szerezte, emellett négyszer kaptak ki. A legutóbbi fordulóban 1-1-es döntetlent játszottak a Tiszakécskével hazai pályán.

cropped-csapat-1-scaled-1-2048x704.jpg

 Örökmérleg:

 Az Ajka ellen ez lesz a tizenegyedik meccsünk, a mérlegünk egészen „csinos” 5 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség van a nevünk mellett. Az előző bajnokságban hazai pályán 3-0-ra nyertünk a Veszprém megyeiek ellen, idegenben tavaly szeptemberben Haruna 13. percben szerzett góljával 1-0-ra győztünk.

 

 Ezt várják a mérkőzéstől:

 Alekszandar Sztevanovics: Fájó vereséget szenvedtünk a Mosonmagyaróvártól. Azt mondtam a csapatnak, hogy a vereség nem az érzelmeseknek szól, hanem az okosoknak. Ők pedig okosak. Keményen dolgoztunk egész héten, várom, azt várom, hogy jó játékkal folytassuk a bajnokságot, hiszek a srácokban és tudom, hogy erre képesek. Jó játékkal mindig jó eredmények születnek és ezt saját magunk is tapasztaltuk már a bajnokságban. A győzelemért megyünk Ajkára.

 Kis Károly: A Szeged egy nagyon jó csapat. Rutinos játékosokból áll, szinte mindenki megjárta az NB I-et közülük, nem véletlen, hogy nagyon nagy célokkal indulnak neki minden évben a bajnokságnak. Szerintem kiváló mérkőzés várható, bízom benne, hogy hazai pályán tudjuk folytatni azt a jó hazai szereplést, amit a bajnokság eleje óta hozni tudunk. Sok jó egyéni teljesítményre lesz szükségünk ahhoz, hogy jó képességű riválisunkat legyőzzük!


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 35
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink