A nap, amikor semmi sem sikerült

bc5k9089.jpg
Szerencsés góllal nyert a Mosonmagyaróvár.

Simon Ádám és Szatmári Lóránd kisebb sérülés miatt volt kénytelen kihagyni a mérkőzést, és sajnos a sérültek száma gyarapodott is rögtön a meccs elején. A 2. percben Vári Barnabás bokája egy szerelésnél aláfordult, védőnket hosszas ápolás után le kellett cserélni, Kővári Róbert érkezett a helyére.

A meccs első 27 percében a Mosonmagyaróvár a kapunk közelébe sem jutott, míg mi a másik oldalon kihagytunk jó néhány lehetőséget-Kundrák és Bíró is gól szerezhetett volna. Az első vendég lehetőségnél rögtön kellett egy Molnár-Farkas bravúr, lábbal védett egy nagyot kapusunk. Fölényben játszottunk, és ez még akkor is igaz, ha hatalmas helyzetünk nem akadt.

bc5k9071.jpg

A félidő hosszabbításának utolsó pillanatában  Szalka 35 méteres szabadrúgása a nappal szemben védő Molnár-Farkas kezei közül hullott a hálóba. 0–1 

 A második félidőt is végigtámadtuk, folyamatosan nyomtunk, de pontatlanok is voltunk, így nem sikerül egyenlítenünk.

bc5k9112.jpg


Megszakadt a hét meccs óta tartó veretlenségi sorozatunk, jövő hét vasárnap Ajkán javíthatunk.

ALEKSZANDAR SZTEVANOVICS: – Az ellenfél jó taktikát választott. Szomorú vagyok, mert remek sorozat van mögöttünk, kiváló formában vártuk a meccset, ám sajnos kihagytuk a helyzeteket az első félidőben. Fontos pillanatokban elkövettünk néhány nagy hibát, és hiába adtunk ki mindent magunkból, ma ez erre volt elég.  

Labdarúgó MerkantilBank Liga, NB II
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 0–1 (0–1)
Szeged, 
Szent Gellért Fórum, 1000 néző. Vezette: Sipos Tamás (Rózsa Tamás, Ring Kevin)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Könczey, Temesvári, Vári (Kővári, 5.) Tóth B. – Sipos Sz. (Rédling, 57.), Farkas A. – Dobos Á. (Bitó, 80.), Gajdos (Szakály, 57.), Kundrák – Bíró B. (Haruna, 80.) Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
MOSONMAGYARÓVÁR: Heinrich – Simita, Debreceni A., Deák I. –  Gáncs (Buglyó, 66.), Végh B., Sajbán Miklós (Tóth L., 66.), Horváth K. (Szabó R., 78.) – Jasarevic (Monori, 73.), Nagy Z. (Boros, 78.), Szalka. Megbízott edző: Horváth Csaba
Gólszerző: Szalka (45+2.).

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink