Az újonc ellen folytathatjuk jó sorozatunkat

szeged-csanad-grosics-akademia-posztok-7.png
Vasárnap 15 órakor a Mosonmagyaróvárt fogadjuk a Szent Gellért Fórumban.

Imponáló játék, megérdemelt siker

A hétközi fordulóban egyik közvetlen riválisunkhoz, a Tiszakécskéhez látogattunk. Nem túlzás azt állítani, hogy a szezon eddigi legjobb játékával rukkoltak elő a játékosok az első 45 perc során. Futószalagon dolgoztuk ki a helyzeteket, végül Gajdos Zsolt, 42. percben szerzett találata döntött el a három pont sorsát. Újabb győzelmünknek köszönhetően immáron 7 meccsesre duzzadt a veretlenségi sorozatunk és előreléptünk a tabella 5. helyére. Ezt a szép szériát folytathatjuk vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen. 

 

 

Ellenfelünkről

Soron következő ellenfelünk, a Mosonmagyaróvár az előző szezonban 100 pontot gyűjtve, magabiztosan nyerte meg az NB III. Nyugati csoportját, kiharcolva ezzel az osztályváltás lehetőségét. Az NB II-ben egyelőre nem igazán jön ki a lépés az MTE-nek, amely tíz fordulót követően nyolc ponttal az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. A kék-fehérek két alkalommal diadalmaskodtak a bajnokságban: az Ajkát 2-1-re, a Békéscsabát 1-0-ra győzték le. A Mosonmagyaróvárral eddig négy alkalommal találkoztunk, 3 döntetlen mellett 1 vereség a mérlegünk a kisalföldiekkel szemben.

mte.jpg

A Mosonmagyaróvár eddigi egyetlen idegenbeli győzelmét Békéscsabán aratta

Ezt várja a mester

Alekszandar Sztevanovics: – Természetesen győzni szeretnénk hazai pályán! Tiszakécskén megmutattuk az első félidőben, hogyan szeretnénk és tudunk játszani valójában. Biztos, hogy nem lesz egyszerű a vasárnapi mérkőzés, okosan és megfontoltan kell játszanunk! Nem szabad lehetőséget adni a Mosonmagyaróvárnak, a kontrákra és a pontrúgásokra különösen oda kell figyelnünk! Ahogy mondani szoktam, minden fejben dől el. Ha koncentráltan játszva a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, itthon tarthatjuk a három pontot.

sztevanovics-budafok.jpg

Jegyinformációk

A Mosonmagyaróvár elleni mérkőzésre már elindult a jegyértékesítés! A Szent Gellért Fórum jegypénztára

  • pénteken 14.00-18.00 között
  • szombat: 10.00-14.00 között
  • meccsnapon: 11.00 órától várja a szurkolókat.

Érdemes előre megváltani a belépőket, amelyek már online formában is elérhetőek IDE KATTINTVA. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozó teljes egészében a mérkőzés másnapján lesz elérhető a klub Youtube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
11. forduló
2026.10.24. Saturday, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
DVTK
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink