Három hét után a Budafok ellen folytatjuk a bajnokságot

273409597-7123822870990950-5606592810687202854-n.jpg
Vasárnap, 17 órától a Szent Gellért Fórumban fogadjuk fővárosi riválisunkat.

 Augusztus közepe óta veretlenek vagyunk

 Három hét után játszunk ismét bajnoki mérkőzést, vasárnap 17 órától a Szent Gellért Fórumban a Budafoki MTE ellen lépünk pályára. Csapatunk jelenleg a bajnoki tabella 8. helyén áll, 3-3 győzelem és döntetlen mellett 2 vereséget szenvedtünk-az utóbbi öt bajnoki meccseink mindegyikén pontot szereztünk. Ebbe a sorozatba illeszkedik a válogatott szünet előtt lejátszott Magyar Kupa meccsünk, ahol idegenben, 1-0-ra nyertünk a Diósgyőr otthonában, valamint a múlt szombati felkészülési meccsünk, ahol szintén veretlenek maradtunk, Spartak Subotica ellen 2-2 lett a végeredmény. A vasárnapi bajnoki érdekessége, hogy a Budafok ellen rövid idő alatt kétszer is pályára lépünk, a hazai bajnoki után október 16-án a MOL Magyar Kupában is találkozunk, akkor a Promontor utcában rendezik a meccset.

273437280-7123825290990708-2751795721305521286-n.jpg

Nem indult jól a budafoki szezon

A Budafok nem úgy kezdte a szezont, ahogy azt tervezték. Az első hét fordulóban nem sikerült nyerniük, az első győzelmüket éppen a szünet ellőtt a Békéscsaba ellen szerezték meg. A kupában a Bölcske ellen harcolták ki a továbbjutást. A szezont még Csizmadia Csabával a kispadon kezdték, de a gyengébb eredmények miatt jött a váltás, és Mátyus János ült le a kispadra. A bajnoki tabellán jelenleg 17. helyen állnak, 1 győzelem, 4 döntetlen 3 vereség a mérlegük.

Örökmérleg

Az előző szezonban idegenben 1-1-es döntetlent játszottunk a Budafokkal, hazai pályán viszont simán nyertünk 3-0-ra. A két csapat eddig 6-szor találkozott egymással, a mérlegen lenne mit csiszolni, 1 győzelem, 2 döntetlen és 3 vereség a mérlegünk.

 

Ezt várják

 Alekszandar Sztevanovics: Nehéz sorozat következik, de ezzel együtt minden mérkőzésen úgy lépünk pályára, hogy győzni szeretnénk. Pozitívan várjuk az előttünk álló időszakot.  Lépésről lépésre haladunk, mindig csak az adott feladatra koncentrálunk, ami jelen esetben a Budafok elleni találkozó. Az biztos, hogy nehéz mérkőzés lesz, ugyanis nemrégiben edzőváltáson estek át. Láttam néhány korábbi meccsüket, agresszívak, az átmenetekben nagyon jók, célratörő futballt játszanak. Nekünk saját magunkkal kell foglalkoznunk. Felkészültünk az ellenfélből, ha hozzuk a jó formánkat, itthon tartjuk a három pontot!

Mátyus János: Egy csodálatos városba és egy fantasztikus stadionba látogatunk vasárnap, nagyon várjuk már, hogy megmérkőzzünk szegedi riválisunkkal. Papíron talán a hazaiak tűnnek esélyesebbnek, de megígérhetem, hogy nem adjuk majd olcsón a bőrünket, sőt, nyerni szeretnénk. Tudjuk, hogy jó erőkből áll az ellenfelünk, megvan az állandóság is a csapatukban, de én is bízom a sajátomban, így győzelmi reményekkel utazunk a Szent Gellért Fórumba.

 Jegyinformációk

A meccsre a bejutás változatlan, ami a jegyárakra is igaz. Aki szeretné, az meg tudja újítani, vagy meg tudja vásárolni a bérletét, a meccs napjáig ráadásul mindezt kedvezménnyel teheti meg. A pénztár pénteken este 6 óráig van nyitva, szombaton 10 és 14 óra között, míg vasárnap 11 órától lehet belépőt és bérletet venni. Akik online vásárolnának, azok ide kattintva válhatják meg jegyüket. Fontos, hogy a belépő vásárlásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

273541041-7123822900990947-8765643621175586036-n.jpg

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozó teljes egészében a mérkőzés másnapján lesz elérhető a klub Youtube-csatornáján.

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink