Kétgólos hátrányból álltunk fel a Szabadka ellen

img-20220924-133158.jpg
A válogatott szünetben sincs megállás: csapatunk nemzetközi felkészülési mérkőzésen fogadta a szerb első osztályú Spartak Szabadkát. 

Aktívan kezdtük a mérkőzést, előbb Rédling jobblábas tekerését kellett blokkolnia a szerb védőknek, majd Darau középről leadott lövését hárította a kapus. A két helyzet ellenére a vendégek szereztek vezetést: a 20. percben Takács szabálytalankodott – legalábbis a játékvezető meglátása szerint – a tizenhatoson belül, így a vendégek büntetőhöz jutottak. A tizenegyest a sértett, Luka Bijelovics magabiztosan értékesítette. 

A bekapott gólt követően csapatunk érezhetően ritmust váltott, a szabadkai kapusnak kétszer is bravúrosan kellett hárítania az első félidőben: először Temesvári életerős szabadrúgását tolta ki a bal alsóból, majd Dobos ballábas kísérletét paskolta ki a léc alól. 

1664016268909.jpg

A második félidőben is jóval többet kezdeményeztünk, ám újabb gólt a vendégek szereztek: egy szélsebes ellentámadás végén Stajkovics mattolta a védelmünket. 

Az újabb kapott gól nem szegte kedvünket, sőt! A 68. percben Gajdos harcolt ki egy szabadrúgást a szögletzászló előterében. A szabadot Szakály tekerte középre, Gajdos pedig elemi erővel fejelt a hálóba. 

Tízperccel később egy gyors szögletvariációt követően Bírót buktatták a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig a büntetőpontra mutatott. A tizenegyest Bíró higgadtan gólra váltotta. 

A hajrában több lehetőség is adódott előttünk, hogy eldöntsük a mérkőzést, ám újabb gól nem született, így 2-2-es döntetlennel zárult a találkozó.

Csapatunk legközelebb október 2-án 17 órakor a Budafok ellen lép pályára bajnoki mérkőzésen a Szent Gellért Fórumban.

Felkészülési mérkőzés
Szeged-Csanád Grosics Akadémia – FK Spartak Subotica (szerb) 2-2 (0-1)
Szeged, Szent Gellért Fórum. 
Szeged-Csanád GA: Takács – Bitó, Temesvári, Tóth B., Kővári, Dobos, Sipos, Farkas, Rédling, Pintér, Daru. Csere: Molnár-Farkas – Szilágyi, Szakály, Gajdos, Könczey, Vári, Szatmári, Simon, Kundrák, Beronja, Bíró. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics. 
FK Spartak: Manoljovics – Tanasin, Filipovics, Ivan-Dekics, Tosesi, Todoroski, Bijelovics, Srikovics, Hristics, Borevanos, Shimuya. Csere: Dubljanics – Osztojics, Bogicsevics, Vitorovics, Desnica, Stanics, Bosnics, Mijatovics, Stajkovics, Obradovics.
Gól: Gajdos (69.), Bíró (78. – büntetőből) ill. Bijelovics (20. – büntetőből), Stajkovics (59.).

Alekszandar Sztevanovics: – Két eltérő félidőt játszottunk. Az első játékrészben jól védekeztünk, de a támadó szekcióban kevés volt a ritmusváltás. A második felvonásban továbbra is jól védekeztünk, de sikerült felgyorsítanunk az előre játékunkat. Agresszívak és kompaktak voltunk, a második félidőben jobban néztünk ki, ezt az eredmény is igazolja. Hasznos edzőmérkőzés volt, hiszen a saját játékunkat tudtuk játszani egy első osztályú csapat ellen, elégedett vagyok. 


2023/2024
Merkantil Bank Liga NB II.
10. forduló
2023.10.01. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD
Szent Gellért Fórum
2023/2024 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. ETO FC GYŐR 19
02. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19
03. VASAS FC 17
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 17
05. BUDAFOKI MTE 17
06. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 14
07. AQVITAL FC CSÁKVÁR 13
08. PMFC 13
09. BUDAPEST HONVÉD 12
10. SZOMBATHELYI HALADÁS 12
11. KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 12
12. SOROKSÁR SC 11
13. TISZAKÉCSKEI LC 9
14. BFC SIÓFOK 9
15. GYIRMÓT FC GYŐR 8
16. BVSC-ZUGLÓ 6
17. FC AJKA 5
18. CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁR 3

Partnereink