Sorozatban ötödik meccsünkön maradtunk veretlenek

soroksar-szeged-foto-arvai-karoly-960px.jpg
Küzdelmes mérkőzésen szereztünk pontot Soroksáron.

Az első negyedórában a Soroksár birtokolta többet a labdát, a kapura azonban egyik csapat sem volt veszélyes. Az első komolyabb helyzet a miénk volt a 17. percben, Bíro lőtt 16 méterről, Holczer lábbal védett, a kipattanót Rédling lőtte kapura a tizenhatosról de a jobb sarokra tartó labdát fogta a hazai kapus.

A jobbára középpályán folyt a játék, de a 30. perc után sokkal bátrabban kezdtünk támadni. Ennek egyik eredménye a meccs addigi legnagyobb helyzete volt. A 39. percben Farkas löbbőlte be a labdát jobbról, Gajdos légies mozdulattal fejelte 10 méterről a kapufára a labdát.

soroksar-szeged-foto-arvai-karoly3-960px.jpg

A gól nélküli döntetlen megfelelt a játék képének, de a kapufával közelebb voltunk a vezetéshez ellenfelünknél.

A második félidő első része sem dúskált a helyzetekben. A stabilan és biztosan záró védelmekkel szemben egyik támadósor sem tudott mit kezdeni. Egészen a 68. percben, amikor hibáztunk. Beronja vesztett labdát a középpályán, Lisztes iramodott meg a jobb oldalon, Beronja ugyan utolérte, de a néhány hete még a Ferencvárossal BL selejtezőt játszó fiatal játékos kicselezte, és 10 méterről a léc alá bombázott! 1–0

20220313-soroksar-szeged-meder-istvan-4-960px.jpg

Nem kellett sokat várni az egyenlítésre szerencsére. A 76. percben Szakály ívelte be a szabadrúgást, Szilágyi remek ütemben emelkedett a magasba és 10 méterről a jobb alsóba fejelte a labdát! 1–1

A gól után mindkét csapat bátran támadott, a hazaiak a 88. percben a kapufák számát is kiegyenlítették, de újabb gól már nem született.

Jövő hét szombaton 16 órától Miskolcon a DVTK ellen lépünk pályára a Magyar Kupában.

Alekszandar Sztevanovics: Először is gratulálok a játékosoknak az újabb pontszerzéshez. Sajnos nem sikerült az eltervezett játékunkat játszani, mert lassan és körülményesen játszottunk. A szerencsével sem álltunk hadilábon ma.

Labdrúgó Merkantilbank Liga NB II
SOROKSÁR SC–SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1–1 (0–0)

Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep, 400 néző. Vezeti: Derdák Marcell (Kulman Tamás, Varga Gábor)
SOROKSÁR: Holczer Á. – Könczey, Vági (Ternován, 68.), Króner, Ikonomou, Csontos – Haris A., Hudák M. – Lisztes, Lőrinczy, Korozmán (Hajdú R., 68.) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter

SZEGED: Molnár-Farkas – , Vári, Szilágyi Z., Kővári (Beronja, 60.) – Simon Á., Farkas A. (Kundrák, 60.) – Gajdos, Szatmári L. (Szakály D., 70.), Rédling (Sipos Sz., 60.) – Bíró B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
Gólszerző: Lisztes (68.), ill. Szilágyi Z. (76.)

Fotó: nso.hu


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
0
—
0
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink