Közvetlen riválisunkhoz utazunk

szeged-soroksar-05.jpg
Vasárnap 16 órakor a Soroksár otthonában lépünk pályára a Merkantil Bank Liga 8. fordulójában.

Fordulatos derbit játszottunk 

Izgalmakban és gólokban gazdag dél-alföldi derbit tudhatunk magunk mögött. Az előző fordulóban több mint 3000 néző előtt fogadtuk a Békéscsabát a Szent Gellért Fórumban. A kiváló hangulatú találkozón kétszer is vezettünk Bíró Bence góljainak köszönhetően, ám a hajrában Jammeh Haruna egyenlítő találatának örülhettünk. A 3-3-as döntetlennel immáron négy mérkőzés óta veretlenek vagyunk.

 

 

 Ellenfelükről

A Soroksár SC-t 1999-ben alapították. A klub történetének kiemelkedő eredménye, hogy egymás után kétszer is megnyerték az NB III. Közép csoportját 2013-ban és 2014-ben. A második bajnoki cím egyben feljutást is ért, azóta megszakítás nélkül a másodosztályt erősítik. Az eddigi legjobb helyezésük az NB II-ben egy negyedik hely volt a 2016-17-es idényben. A Lipcsei Péter csapata jelenleg a 7. helyen áll a tabellán tizenkét ponttal, eggyel megelőzve bennünket.

Örökmérleg

Először a 2013-14-es szezonban találkoztunk a Sorival, akkor még az NB III. Közép csoportjában. Azóta összesen 5 szegedi győzelem, 5 Soroksár-siker és 4 döntetlen született. A 2020-21 szezonbab ősszel sajnos a koronavírus-helyzet miatt nem tudtunk elutazni Soroksárra, így játék nélkül 3-0-ra nyertek a fővárosiak. A tavaszi visszavágón azonban Gajdos és Haruna góljaival 2-0-ra diadalmaskodtunk a Szent Gellért Fórumban. Az előző idényben ősszel ugyanilyen arányban múltuk felül őket, akkor Haruna duplázott, a tavaszi, soroksári visszavágón kétgólos hátrányból mentettünk pontot Germán és Gajdos góljainak köszönhetően.

 

 


Ezt várja a mester

Alekszandar Sztevanovics: – A Soroksár egy olyan csapat, amely hasonló felfogásban játszik, mint mi, ebből kifolyólag vasárnap két azonos stílusú együttes csap össze. Ellenfelünk kimondottan jó játékosokkal rendelkezik, kiváltképp a középpályán és a támadósorban. Nehéz mérkőzésre számítok, különösen azért, mert hazai pályán játszhat a Soroksár. Ezzel együtt ne feledjük, hogy négy mérkőzés óta nem találtunk legyőzőre! Úgy érzem, jó formában vagyunk. Remélem győzelemmel folytatjuk ezt a szép sorozatot!

Közvetítés, stream

Ahogy szurkolóink megszokhatták, az idegenbeli mérkőzésünkről ezúttal is élő streammel és percről percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
0
—
0
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink