Hatgólos döntetlen a rangadón

bc5k7480.jpg
Hatalmas küzdelemben kétszer is vezettünk, a végén viszont nekünk kellett egyenlíteni.

 Nagyszerű hangulat fogadta a pályára lépő csapatokat, szép számmal jöttek a szurkolók a Szent Gellért Fórumba a dél-alföldi derbyre.

 Kiegyenlített volt a játék a mérkőzés elején, majd a 21. percben Könczey beadása után Bíró lőtt kapásból kapura, lövése a bal felső sarokban kötött ki, szépségdíjas találat. 1-0

 A játék képe a gól után sem változott, viszont az eredmény 10 perc után igen. A 31. percben szépen hozták ki a labdát a vendégek, majd Czékus lőtte el nagyjából 20 méterről, a lövése megpattant és védhetetlenül vágódott a kapunkba. 1-1

bc5k7489.jpg

 De nem ez volt az utolsó fordulat a játékrészben. A 41. percben gajdost rúgták fel a büntetőterületen belül, a játékvezető a tizenegyes pontra mutatott, Bíró pedig higgadtan értékesítette a büntetőt. 2-1

A második félidőben, az 51. percben ismét a békéscsabaiaknak volt szerencséjük, Puskás lövése pattant meg és került a labda a kapunkba. 2-2

A második kapott gól után lendületesebben és veszélyesebben támadtunk, de a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat. A 70. percben egy szépen vezetett vendég támadás végén Hamed talált a kapunkba közvetlen közelről. 2-3

bc5k7509.jpg

A hajrában jött a csattanó, Haruna 26 másodperccel a pályára lépése után, a 83. percben egy szöglet után remekül robbant be és közvetlen közelről egyenlített. 3-3 

Nagyon jó iramú, remek hangulatú mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez. Folytatás jövő vasárnap a Soroksár ellen idegenben.

 ALEKSZANDAR SZTEVANOVICS: – Nehéz mérkőzésen vagyunk túl. Vezettünk, többször is jól álltunk, ám utána visszaesett a produkció. Ezt kihasználta a Csaba, és fordított. Kemény perióduson mentünk keresztül, amikor vezetett az ellenfél, de a csapat karakterét mutatja, hogy kiegyenlítettünk. Most azt mondom, hogy két pontot elveszítettünk.

LABDARÚGÓ Merkantilbank Liga NB II, 7. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE SE 3–3 (2–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 3100 néző. Vezette: Pillók Ádám (Sinkovicz Dániel, Tökés Róbert)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Könczey, Szilágyi Z., Tóth B., Beronja (Kővári, 73.) – Simon Á. (Haruna, 83.), Sipos Sz. (Rédling, 60.) – Pintér Á. (Farkas A., 60.), Szatmári L., Gajdos – Bíró B. (Kundrák, 60.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
BÉKÉSCSABA: Bukrán – Puskás G., Fazekas L., Albert L., Mikló – Váradi (Máris, 68.), Zvara (Szabó Cs., 87.), Kitl M., Horváth P. (Lukács, 87.) – Hamed (Szalai, 77.), Czékus (Talpalló, 77.). Vezetőedző: Brlázs Gábor
Gólszerzők: Bíró B. (21., 40. – 11-esből), Haruna (83.), ill. Czékus (31.), Puskás G. (51.), Hamed (70.) 


Összefoglaló:

 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
17. forduló
2026.02.08. vasárnap, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. BUDAPEST HONVÉD FC 35
02. KECSKEMÉTI TE 30
03. VASAS FC 30
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 28
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 28
06. KARCAGI SC 24
07. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 23
08. HR-RENT KOZÁRMISLENY 21
09. TISZAKÉCSKEI LC 20
10. FC AJKA 19
11. BVSC-ZUGLÓ 17
12. SZENTLŐRINC 16
13. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 15
14. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 15
15. BUDAFOKI MTE 14
16. SOROKSÁR SC 13

Partnereink