A Balaton partján zárjuk az augusztust és a nyarat

szcsga-meccsnap-17.png
A Siófok még veretlen a bajnokságban hazai pályán.

 Győztes hazai bemutatkozó

Hosszú idő után a Dorog ellen végre hazai pályán játszhattunk. A szurkolók mellett a csapat is nagyon várta ezt a pillanatot és nem is okoztak csalódást a fiúk. Zoran Beronja két góljával 2-0-ra nyertünk, amivel nagyot léptünk előre a tabellán. A forduló előtt 3 győzelemmel és 2 vereséggel az 5. helyen állítunk, most, a kezdést a 8. helyről várjuk, egy pontszerzéssel, pláne egy győzelemmel ismét sokat léphetünk előre.

 

 

Ellenfelünkről

A Siófok hozzánk hasonlóan 3 győzelmet és 2 vereséget tudhat magáénak a szezonban, a gólkülönbségük miatt vannak közvetlen mögöttünk a tabellán. A győzelmeiket egytől-egyik hazai pályán szerezték, kétszer 1-0-ra nyertek (DVTK, Nyíregyháza), a legutóbbi fordulóban pedig a Haladás ellen 2-1-re győztek. Idegenben a Csákvár és a Győr ellen nem sikerült nyerniük.

Egymás ellen

 Siófok ellen teljesen kiegyenlített a mérlegünk. Ahogy mi, úgy ők is 7 alkalommal nyerték a párharcot és 10 alkalommal döntetlent játszottunk. Legutóbb tavaly ősszel 0-0-ás döntetlennel zártunk a Balaton partján, tavasszal viszont a siófokiak 3-2-re nyertek a Szent Gellért Fórumban.

Ezt várják

Alkeszandar Sztevanovics: Tisztában vagyunk vele, hogy a Siófok egy erős csapat, amely jól kezdte a bajnokságot. Elsősorban jó játékot és megfelelő hozzáállást várok. Meg kell tartunk ezt a formát, amit az utóbbi két mérkőzésen produkáltunk. Ez a játékunk alapja, ha ezt betartjuk, az eredménynek is jönnie kell.

Gajdos Zsolt:

Közvetítés

A 20 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
0
—
0
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink