Vasárnap a Dorogot fogadjuk a Fórumban!

cropped-cropped-szeged-grosics-bekescsaba061kf-1-1.jpg
Vasárnap 19 órától a Dorog csapatát fogadjuk szezonbeli első hazai mérkőzésünkön a Szent Gellért Fórumban.

Történelmi siker

Csapatunk a hétközi fordulóban értékes és egyben történelmi idegenbeli győzelmet aratott, hiszen azt a Szombathelyi Haladást múltuk felül, amely eddig veretlen volt a bajnokságban, sőt ellenünk is az eddigi hat egymás elleni összecsapáson. Az 1-0-ra megnyert találkozón Gajdos Zsolt szerezte a győztes gólt a 84. percben. Négy fordulót követően két győzelemmel és két vereséggel a tabella 11. helyen állunk.

 

Ellenfelünkről

A Dorogi FC három vereséggel kezdte a bajnokságot, majd a legutóbbi fordulóban 2-1-re legyőzte a Szentlőrinc csapatát, így jelenleg az utolsó előtti helyen áll a táblázaton. A Komárom-Esztergom megyei együttes az előző szezont a 17. helyen zárta, három ponttal megelőzve a kieső Szolnokot.

Ezt várja a mester:

Alekszandar Sztevanovics: – Az értékes szombathelyi sikert követően ismét győzni szeretnénk. Nem lesz könnyű feladat, hiszen a Dorog jó csapat, nem véletlenül nyert a legutóbbi fordulóban. Nehéz összecsapásra számítok. Továbbra sincs még hibátlan állapotban a pálya, ez nehezítő körülmény lehet számunkra, ezzel együtt hiszünk a győzelemben. Izgatottan várjuk az első hazai meccsünket, nagyon vártuk már ezt a pillanatot, hogy a saját stadionunkban játszhassunk a szurkolóink előtt, szeretnénk őket boldoggá tenni.

Jegyinformációk

A meccsre a bejutás változatlan, ami a jegyárakra is igaz. Aki szeretné, az meg tudja újítani, vagy meg tudja vásárolni a bérletét, a meccs napjáig ráadásul mindezt kedvezménnyel teheti meg. A pénztár pénteken este 6 óráig van nyitva, szombaton 10 és 14 óra között, míg vasárnap 11 órától lehet belépőt és bérletet venni. Akik online vásárolnának, azok ide kattintva vásárolhatják meg a jegyüket. Fontos, hogy a belépő váltásához vagy klubkártya, vagy személyi igazolvány szükséges.

Közvetítés

A mérkőzésről percről-percre frissülő szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a hivatalos klub honlapon. A találkozót teljes egészében a mérkőzés másnapján lesz elérhető a klub Youtube-csatornáján.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink