Először nyertünk a Haladás ellen

haladas-szeged-foto-vas-nepe2-960px.jpg
Az idei szezon második győzelmét szereztük meg Szombathelyen, ahol történetünk során először tudtunk nyerni.

A sérültjeink közül Gajdos és Bíró is visszatérhetett, előbbi a kezdőben, az utóbbi a kispadon kapott helyet.

A meccset mi kezdtük jobban, igyekeztünk nyomás alatt tartani a Haladást, ez többé kevésbé sikerült, de a 20. perc után kiegyenlítetté vált a játék. Az első félidőben Gajdosnak és Harunának is lett volna lehetősége helyzetbe kerülni, de a védők minden esetben tisztázni tudtak. Mindkét kapusnak egy-egy bravúrt kellett bemutatnia az első 45 percben, Molnár Farkas egy szöglet utáni fejest tenyerelt ki a gólvonalról nagy vetődés után. A gól nélküli döntetlen megfelelt az első félidőben látottaknak.

haladas-szeged-foto-vas-nepe3-960px.jpg



A második játékrész még inkább eseménytelenül telt, jobbára a pálya közepén zajlott a játék. A 81. percben a nagyon kevés lehetőség közül egyet értékesített a Szeged. Szakály bal oldali szöglete elment a hazai védők között jött a hosszún Gajdos öt méterről a kapuba bombázott (0-1)

A végén a Haladás a kapu elé szegezett bennünket, de gólt nem tudtak szerezni. Ehhez kellett Molnár-Farkas bravúrja, aki Hursán fejesét a levegőben úszva védte.

Ha nem is szép játékkal, ha nem is jó mérkőzésen, de megvan a második győzelmünk. Folytatás vasárnap 19 órától, a szezonban először hazai pályán a Dorog ellen.

Alexandar Sztevanovics: Először is szeretnék gratulálni a játékosaimnak, nagyon jó mérkőzést játszottak. Tudtuk, hogy a Haladás egy nagyon jó csapat, jól kezdték a bajnokságot. Elvégeztük azt a munkát, amit elterveztünk és szerencsére ez ma elég volt a győzelemhez.

LABDARÚGÓ Merkantil Bank Liga NB II, 4. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS –SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 0–1 (0–0)

Szombathely, Haladás Sportkomplexum, 1665 néző. Vezeti: Horváth Tibor (Máyer Gábor, Kiss Balázs).

HALADÁS: Verpecz – Simut, Csató, Németh M., Bosnjak – Derekas (Csernik, 56.), Hursán, Sipos Z., Doktorics (Horváth R., 56.) – Molnár R.(Lencse, 76.), Borvető (Taipi, 56.). Vezetőedző: Németh Szabolcs.
SZEGED: Molnár-Farkas – Könczey, Szilágyi, Tóth B., Beronja – Sipos Sz., Simon Á. (Farkas, 81.) – Pintér Á. (Dobos, 67.), Szatmári (Szakály, 81.), Gajdos – Haruna (Bíró, 59.). Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.

Gólszerző: Gajdos (84.). 

Fotó: nso.hu


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink