Bravúr a kupában, továbbjutott a Szeged2011

Az újjáalakult Szeged2011 nagy tettet hajtott végre a Magyar Kupában, miután a főtábla első fordulójában hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a másodosztályú Kozármisleny együttesét. Nyilas Elek fiatal csapata Gyulán, a Grosics Akadémia centerpályáján odaadó futballal kezdte a szezont, az egységes, egymást segítő magatartás pedig biztató a jövőre nézve.

Egyértelműen a vendégcsapat volt a kupameccs esélyese, s nem csak az osztálykülönbség, hanem a két játékoskeret alapján. Legalábbis, ami a neveket illeti. A Pécs fiókcsapatának számító Kozármislenyben ugyanis élvonalbeli klubokat is megjárt labdarúgók szerepeltek, sőt, a tavasszal még az SZVSE stadionban a Szeged2011 színeiben labdázó Varga Bence és Farkas Zoltán is pályára lépett, míg Nyilas Elek formálódó csapatát zömében tehetséges fiatalok alkották. A Grosics Akadémia növendékei közül éppenséggel négyen (Szabó Csaba, Pászka, Csányi, Kovács) is szerepet kaptak a kupafellépésen és mindegyikük helytállt. Ugyanez igaz az új szerzeményekre is, míg a tavalyi szegedi keretből Farkas Márk, Szlobodan Markovics és Geiger Norbert maradt hírmondónak. Közülük Farkas Márk sajnos hamar megsérült, a helyére beállt Kovács viszont végül főszereplő lett.

Már az eleve dicséretre méltó tett volt a fiatal szegedi alakulattól, hogy csupán a rendes játékidő hajrájában sikerült egyenlítenie a Kozármislenynek, sőt, a hosszabbításban a már említett Varga Bence találatával a vendégek kerültek előnybe, ám Sólyom Csaba, a látogatók kapusa gólhelyzetben buktatta Geigert, amiért piros lapot kapott, a Szeged pedig lehetőséget az egyenlítésre. Ezzel aztán Kovács szenzációs lövésével élt is az együttes, sőt, Geiger a győztes, egyben továbbjutást érő gólt is megszerezte. A Szeged2011-Grosics Akadémia bravúros sikert ért el, s várhatja a Magyar Kupa második körének sorsolását.

A lefújást követően Nyilas Elek, a Szeged2011 vezetőedzője boldogan, ugyanakkor mértéktartón nyilatkozott a látottakról. „Hamísítatlan kupameccs volt, vezettünk, majd fordított az ellenfél, de végül nagy lelkierőről tanúságot téve, sikerült kivívnunk a továbbjutást. Büszkék lehetünk erre a sikerre, hiszen zömében fiatalokkal és újonnan érkezett futballistákkal értük el, márpedig a csapatépítéshez mindig időre van szükség. Ugyanakkor tilos túlértékelnünk ezt a győzelmet, nem is vonunk le ebből messzemenő következtetéseket, persze, a jó rajt mindig önbizalmat ad. Legfőképpen pedig az, hogy vesztes állásból csak morálisan erős csapat képes fordítani. A mostani sikernek elsősorban ez a tanulsága.”

Szeged 2011-Grosics Akadémia – Kozármisleny FC 3-2 (1-0, 1-1) h.u.
Gyula, Grosics Akadémia Sporttelep. Vezette: Farkas
Szeged 2011: Molnár – Kalapács, Szabó Cs., Farkas M. (Kovács B. 29.), Csányi - Markovics, Gadó - Ács, Pászka (Kalmár 73.), Geiger - Germán.
Kozármisleny: Sólyom – Szabó B. (Tóth A. 74.), Vattai, Nagy M. - Varga B., Farkas Z., Kovács, Zsdrál (Bozsovics 50.), Kiss M. (Fenyvesi 54.) - Nagy E., Cziráki.
Gólszerzők: Germán (23.), Kovács B. (111.), Geiger (114.), illetve Tóth (86.), Varga B. (93.).
Sárga lap: Markovics (26.), Szabó Cs. (55.), Csányi (62.), Kovács B. (69.), Molnár  (93.), ill. Nagy M. (26.), Nagy E. (99.).
Piros lap: Sólyom (110′)


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink