Nehéz meccs vár ránk Győrben

gajdos-mtk.jfif
Vasárnap 19 órakor az ETO Parkban folytatjuk a bajnokságot.

Helytálltunk a nyitányon

Csapatunk a Merkantil Bank Liga első fordulójában a bajnokság egyik legerősebb együttese, az MTK Budapest ellen szoros mérkőzésen 2-1-es vereséget szenvedett az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. Az első félidei fegyelmezett játékunknak és Temesvári Attila fejesgóljának köszönhetően előnnyel vonulhattunk a szünetre, második felvonásban azonban Futács Márkó duplájával fordítottak a hazaiak. 

Ellenfelünkről 

Az ETO FC Győr nagy átalakuláson ment át a nyári szünet alatt: kilencen távoztak, míg az érkezők táborát tizenkilencen erősítik. Többek között olyan nagynevű játékosokat igazoltak, mint a 15-szörös válogatott Kovács István, vagy a nemzeti csapat hálóját egy alkalommal őrző Kovácsik Ádám. A Rába-partiak az előző idényt még Klausz László irányításával a hetedik helyen zárták, az új idényben már Tímár Krisztián vezeti az együttest. Az első fordulóban Vitális Milán góljával 1-0-ra nyertek a Nyíregyháza ellen az ETO Parkban. 

gyor.jpg

 

Biztató múlt

Jó előjel lehet csapatunk számára, hogy a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésünket egyaránt megnyertük az ETO ellen. 2020 februárjában Kóródi Nándor duplájával és Vankó Imre hajrában született találatával 3-1-re nyertünk. 2021 májusában Kővári Róbert szépségdíjas átlövésével hoztuk el a három pontot. 2021 novemberében pedig Horváth Krisztofer és Kóródi Nándor góljaival diadalmaskodunk 2-0-ra.  

gyuri-eto-szeged-foto-kisalfold-csapo-balazs-9-960px.jpg

Ezt várják

Alekszandar Sztevanovics: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen a Győr személyében egy nagyon jó csapattal játszunk, ráadásul idegenben. Mint minden meccsen, most is megpróbáljuk a maximumot kihozni magunkból, reméljük ez elég lesz a sikerhez. Át kell menteni a jó pillanatainkat az MTK elleni meccsből. Bátran alapozhatunk az első félidei játékunkra, ugyanakkor gyorsabbá és türelmesebbé kell válnunk. A legfontosabb, hogy ne veszítsünk könnyű labdákat és a koncentrációnkat megőrizzük a hármas sípszóig.

Tímár Krisztián: – Nagyon várjuk már a hétvégi mérkőzést, szeretnénk ott folytatni, ahol az első forduló után abbahagytuk – kezdte Tímár Krisztián. – Tudjuk, hogy a Szeged is egy erős ellenfél lesz, de célunk, hogy újra itthon tartunk a három pontot. Egy-két helyen kényszerűségből változtatnunk kell a kezdőcsapaton, de ettől függetlenül ugyanúgy a győzelemre fogunk játszani.

Stream

Ahogy azt szurkolóink megszokhatták, ebben a szezonban is az idegenbeli mérkőzéseinket – amelyeket nem közvetíti az M4 Sport – a Sportstream Youtube-csatornáján nézhetik élőben. 


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink