Vereség a főpróbán

img-5977.jpg
Az NB I-re készülő Kecskemét 3-0-ra nyert a szezonrajt előtti utolsó felkészülési meccsünkön.  

A tikkasztó hőség ellenére nagy iramban kezdtek a csapatok. Egy percet sem kellett várni, amikor egy kiválóan megkomponált letámadás eredményeként Bíró törhetett kapura, az utolsó pillanatban azonban menteni tudtak a hazai védők.

Néhány minutummal később a túloldalon is izgalmas jelenetek zajlottak: egy röviden hazatett labda után Duranovics mehetett egy az egyben Molnár-Farkasra, kapusunk kiváló ütemben mozdult ki és lelopta a labdát a támadó lábáról.

A lendületes kezdést követően alábbhagyott az iram, jobbára mezőnyjáték dominált. A játékrész legnagyobb lehetősége a házigazda előtt adódott, Vágó azonban hét méterről nem találta el a kaput.

A félidő zárásaként Szakály Dénest rántották le a kecskeméti tizenhatoson belül, a játékvezető ennek ellenére csak szabadrúgást ítélt, amit a sértett a kapu mellé csavart.

A második felvonás elején futószalagon dolgoztuk ki a gólhelyzeteket: előbb Busa, majd Haruna kísérletezhetett közvetlen közelről, de nem találtak kaput. Bitó életerős lökete az oldalhálót zörgette meg. 

A sok kihagyott helyzet megbosszulta magát és az 56. percben Banó-Szabó átlövésével megszerezte a vezetést a Kecskemét. Tíz perccel később megduplázta előnyét Szabó István csapata: Takács eladott labdájára Mykhalo csapott le szemfülesen.

A hajrában Tóth Barna egy jobboldali beadás nyomán a kapunkba csúsztatott, ezzel beállítva a 3-0-s végeredményt.

Csapatunk jövő vasárnap az MTK Budapest otthonában kezdi meg a Merkantil Bank Liga 2022/23-as szezonját.

Felkészülési mérkőzés
Kecskeméti TE – Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3-0 (0-0)
Kecskemét, Széktói Stadion.
KTE: Varga B. – Szabó A., Belényesi, Szalai G., Sági, Grünvald, Vágó L., Katona B., Szuhodovszky, Tóth B., Duranovics. Csere: Varga Á. – Buna, Pejovics, Mykhalo, Banó-Szabó, Nagy K., Szabó L. Vezetőedző: Szabó István.
Szeged-Csanád GA: Molnár-Farkas – Ódor, Dobos, Simon, Farkas, Kővári, Gajdos, Bíró, Temesvári, Vári, Szakály. Csere: Takács – Tóth B., Gera, Gréczi, Daru, Haruna, Micsinai, Bitó, Könczey, Markovics, Beronja, Busa B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
Gól: Banó-Szabó (56.), Mykhalo (67.), Tóth B. (85.).


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink