Kemény munkában vagyunk, aminek a monotonitását szerdán egy edzőmeccs törte meg. A szlovén másodosztály középmezőnyéhez tartozó ND Ilirija elleni találkozó délelőttjén is edzése volt a csapatnak, így nem csoda, hogy fáradtan mozogtak a fiúk. Az első félidő után 1-0-ra vezetett az ellenfelünk, de nem játszottunk alárendelt szerepet. A második játékrészben ismét sort cserélt vezetőedzőnk. A szlovénok újabb gólt szereztek, amire csak Haruna tudott válaszolni fejjel, így első vereségünket szenvedtük el a nyári felkészülésünk alatt. Az eredmény azonban most másodlagos volt, a lényeg, hogy az edzéseken tanultakat mérkőzésen is gyakorolhatta a csapat.
Szombaton az olasz Seria A-tól idén búcsúzó FC Venezia ellen játszunk a roglai edzőtáborban.
ND Ilieija - Szeged-Csanád GA 2-1 (1-0)
Szeged-Csanád GA: Takács J. – Kővári, Könczey, Vári, Beronja – Micsinai, Farkas A. – Gajdos, Szakály D., Pintér Á. – Daru; csere: Rodic (kapus), Simon Á., Gréczi, Kóródi, Dobos Á., Ódor, Haruna, Török K., Bitó, Kovács G.
Gólszerzők: Poplatnik, Kepic illetve Haruna





