Egykori játékosunk a szakmai stábba tér vissza

meszaros.jpg
Mészáros Márk korábban 3 évet játszott klubunkban.

Edzői stábunk új tagja, Mészáros Márk 2014 és 2017 között 72 mérkőzésen szerepelt csapatunkban, ezeken a meccseken háromszor talált a kapuba. Az élvonalban játszott az Újpest és a Pápa színeiben, profi pályafutását az előző szezonban Békéscsabán fejezte be, majd még fél évet játszott a megyei első osztályú Jamina SE-ben. Az egykori hátvédet Schindler Szabolcs, a békéscsabaiak akkori vezetőedzője hívta a stábjába dolgozni a stábjába a tavaszi szezon előtt, így már némi edzői rutinnal érkezik klubunkhoz.

- Örültem a megkeresésnek és nem is kellett sokat gondolkodnom, hogy visszatérjek a csapathoz, de már mint edző. Úgy gondolom, hogy aki már megfordult a Szent Gellért Fórumban, az tudja, hogy itt nagyszerű körülmények között lehet dolgozni. A szakmai stábban természetesen voltak ismerős arcok, nagyon várom a közös munkát, egészen biztos, hogy sokat fejlődhetek én is a remek szakemberek között. A mércét magasra tette a csapat az előző idényben, azért kell dolgozni, hogy idén se legyen alacsonyabban-mondta Mészáros Márk, aki már a hétvégén bekapcsolódott a munkába, és elutazik a csapattal a jövő heti, szlovéniai edzőtáborba.


2025/2026
Merkantil Bank Liga
28. forduló
2026.05.03. vasárnap, 17:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
BUDAPEST HONVÉD FC
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 58
02. BUDAPEST HONVÉD FC 55
03. KECSKEMÉTI TE 48
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 43
05. AQVITAL FC CSÁKVÁR 40
06. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
07. HR-RENT KOZÁRMISLENY 39
08. KARCAGI SC 35
09. BVSC-ZUGLÓ 34
10. FC AJKA 33
11. TISZAKÉCSKEI LC 33
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 32
13. SOROKSÁR SC 27
14. BUDAFOKI MTE 25
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 25
16. SZENTLŐRINC 24

Partnereink