Komoly élvonalbeli rutinnal rendelkező játékossal erősítettünk

szakaly-denes.jpg
Szakály Dénes az MTK-tól érkezik hozzánk.

Több poszton is bevethető, rutinos támadó középpályást igazoltunk. Szakály Dénes 287 bajnokin lépett pályára az NB I-ben, 28 gól és 31 gólpassz áll a neve mellett. A korábbi U21-es válogatott játékos megfordult a Kaposvár, a Videoton, a ZTE, a Puskás, a Paks, a Mezőkövesd együttesénél is. Korábban a Videotonnal magyar bajnoki címet is szerzett. Legutóbb éppen az első fordulós ellenfelünknél, az MTK-nál játszott fél évet

– Örültem a Szeged megkeresésének, mert a csapatról csak jókat hallottam a volt csapattársaimtól, akik itt játszanak. Ezt most már én is tapasztalom, nagyszerű körülmények közé, remek közösségbe kerültem. Fontos volt, hogy olyan csapatba kerüljek, ahol komoly célokat tűztek ki a csapat elé és az itt Szegeden adott. Szeretnék egy jó szezont teljesíteni, és úgy gondolom, hogy segíteni is tudok abban, hogy ezeket a célokat megvalósítsuk – mondta a szerződés aláírása után Dénes.

 


2026/2027
Merkantil Bank Liga
4. forduló
ma, 17:30
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Gyirmót FC Győr
0
0
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. Soroksár SC 7
02. Gyirmót FC Győr 7
03. VIDEOTON FC Fehérvár 6
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 5
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 5
06. FC Ajka 4
07. Szentlőrinc 4
08. KECSKEMÉTI TE 4
09. FC Nagykanizsa 3
10. AQVITAL FC CSÁKVÁR 3
11. DVTK 3
12. KARCAGI SC 3
13. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 1
14. BVSC-Zugló 1
15. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0
16. HR-Rent Kozármisleny 0

Partnereink