Germán Tamás az új csapatmenedzserünk

german-tamas.jpg
Néha még a játékosok öltözője felé indul a nap elején.

 Egy hónappal ezelőtt, amikor Germán Tamás bejelentette visszavonulását, már biztos volt, hogy marad klubunk kötelékében. Az utóbbi hónapokban folyamatosan egyeztetett Adem Kapic sportigazgatóval arról, hogy a jövőben milyen feladatai lesznek. Egykori csapatkapitányunk továbbra is az „öltözőfolyosón”, a csapat közelében marad, de ma már az edzői öltözőben kezdi a napját és csapatmenedzserként dolgozik tovább.

- Furcsa és még szoknom kell, hogy az öltözőfolyosóra lépve nem jobbra kell indulnom, hanem balra az edzői öltözőbe. Előfordult, hogy rossz irányba léptem. Nagyon örülök, hogy itt tudtam maradni a klubban és tevékenyen tudok segíteni a célok elérésében. Egyelőre a munkaidőm nagyobb részét a tanulás teszi ki, figyelem azt, hogy mi, hogy történik. Kisebb feladatokat már  kaptam, például az érkező játékosok ügyében, vagy éppen az edzőmeccsek szervezésében. Igyekszem most a „másik oldalon” is mindent megtenni, hogy sikeresen működjön és szerepeljen a csapat-mondta Germán Tamás.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink