Válogatott védőt szerződtettünk

bence.png
Tóth Bence a Vasastól igazolt csapatunkba.

Tóth Bence Veszprémben kezdte pályafutását, majd a Győri ETO akadémiáján nevelkedett. Innen 2014-ben igazolt a Puskás Akadémiához, ahol 2016. augusztus 19-én mutatkozott be az NBII-ben. 2017-ben a Videotonhoz írt alá, onnan a Vasashoz szerződött. Angyalföldön sokáig alapembernek számított a feljutásért küzdő csapatban, majd tavaly kölcsönadták a Szolnoknak. A 24 éves belső védő az előző szezonban 29 bajnoki meccsen 1 gólt szerzett.

Bence többször szerepelt a korosztályos válogatottakban, 2017-ben pedig meghívót kapott Bernd Storck szövetségi kapitánytól a magyar válogatottba, ahol Andorra mutatkozott be, kezdőként végigjátszotta a találkozót.

-Nagyon örültem a Szeged megkeresésének, nagyon szimpatikus volt az a cél amit Adem Kapic sportigazgató felvázolt nekem. Tavaly a negyedik helyen végzett a csapat, az előttünk álló bajnokságban sem szeretnénk lejebb adni. Az előző évem nem sikerült jól a Szolnokkal, így komoly motivációt jelent a csapat elé kitűzött cél nekem is és ezek elérésében szeretnék hatékony segítséget nyújtani-mondta Bence a szerződés aláírása után.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
13. forduló
2026.11.07. szombat, 15:00
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Szentlőrinc
Szent Gellért Fórum
JEGYVÁSÁRLÁS
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. KECSKEMÉTI TE 26
02. Soroksár SC 24
03. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 23
04. Kolorcity Kazincbarcika SC 23
05. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 23
06. Gyirmót FC Győr 21
07. FC Ajka 19
08. VIDEOTON FC Fehérvár 15
09. DVTK 15
10. BVSC-Zugló 14
11. Szentlőrinc 14
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 13
13. FC Nagykanizsa 12
14. KARCAGI SC 11
15. HR-Rent Kozármisleny 10
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink