– Kalandos játékos pályafutásod volt, hiszen Szerbián kívül öt országban is megfordultál. Melyik volt a legemlékezetesebb időszak karriered során?
– Nehéz lenne kiemelni egyet! Ha mindenképp kellene, talán a kínai periódust említeném. Akkor álltam először légiósnak, elsőre nagyon furcsa volt, mert egy teljesen új világba, egy más kultúrába csöppentem. Az első év különösen nehéz volt, de megszoktam és értékes tapasztalatokat szereztem. Akkoriban kezdett igazán látványosan fejlődni a kínai futball, átlagosan 20-25 ezer néző előtt játszottunk és a világ minden tájáról érkeztek játékosok; volt brazil, argentin és uruguayi csapattársam is, sokat tanultam tőlük. Szép emlékekkel gondolok vissza a Pjunik Jerevánnál töltött időszakra is, amikor az örmény bajnokságot és a kupát is elhódítottuk.
Alekszandar Sztevanovics (14) játékosként kétszer is a csúcsra ért Örményországban
– Milyen tapasztalatokat szereztél külföldön, amelyeket ma edzőként is hasznosíthatsz?
– Kínában több csapattársamhoz hasonlóan az edzőnk is brazil volt. Az ő latinos mentalitásuk nagyon hasonlít a szerbhez, mindig szenvedéllyel játszanak és csapatként dolgoznak. Megértettem, hogy egy játékos egyedül nem tud bajnokságot nyerni, ellenben elronthat mindent. A csapatszellem az egyik legfontosabb kulcs a célok eléréséhez.
– Két évig a szerbiai UEFA A-licences edzőképzés vezetője voltál. Mit jelentett ez számodra?
– Nagyon megtisztelő a jövő edzőgenerációját elindítani a hosszú úton. A futball trendek folyamatosan változnak, mindig naprakésznek kell lenni az aktualitásokkal kapcsolatban, ebből adódóan nemcsak tanítottam, hanem tanultam is egyfolytában. Ez a szakma erősebbé tett az új információk által, ráadásul több alkalommal edzést is tarthattam a korosztályos szerb válogatottaknak.
Nemcsak tanított, hanem tanult is az edzőképzéseken
– Januárban érkeztél Szegedre és a törökországi edzőtábortól kezdve végig kísérted a tavaszi szezont. Milyen benyomást tett rád a csapat?
– Elsőre is szembetűnő volt, hogy nagy lehetőség rejlik a klubban. Célom, hogy hozzájáruljak a csapat fejlődéséhez és feljutásához. Szeretnénk Szegedet a legjobbak közé helyezni a hazai futballtérképen! Az előző szezonban jól teljesített a csapat, nehéz lesz túlszárnyalni ezt teljesítményt, de nem lehet más elvárásunk, mint feljebb lépni a tabellán.
– A játékstílust tekintve milyen csapatot láthatnak majd a szurkolók a következő szezonban?
– A szurkolók látványos támadásokat, szép gólokat és kreatív egyéni megoldásokat várnak. Nem szabad ugyanakkor megfeledkezni a védekezés szerepéről sem, hiszen az teremti meg a kellő stabilitást. Ötvözni szeretnénk a kreatív futballt a kombinatív játékkal. Kiemelném, hogy a futball egyik legfontosabb eleme a védekezés és a támadás közötti átmenet. Ezen szempontok alapján készítjük fel a játékosokat a következő idényre. Röviden: attraktív és eredményes játékkal szeretnék előrukkolni. Úgy vélem, a játékosállomány alkalmas erre a feladatra!
Sztevanovics rendszeresen tartott edzéseket a szerb utánpótlás válogatottaknál
– Végezetül: mennyit láttál eddig Szegedből, hogyan tetszik a város?
– Szeged csodálatos, nagyon hasonlít a szülővárosomra, Pancsovára, ezért az első perctől fogva otthonosan érzem magam. Igaz, nem sok időm volt eddig szétnézni a városban, de a belváros gyönyörű, különösen a Tisza-part. Az emberek is nagyon kedvesek, öröm itt lenni.