-Szép csendben alapember voltál a csapatban, a védelem oszlopaként működtél, de a túlsó kapunál sem voltál zavarban. Összességében milyen szájízzel zártad a szezont?
-Nem mondhatom, hogy tökéletes, de nagyon szép szezont fejeztünk be. Tavaly, amikor ideszerződtem, akkor valami hasonló járt a fejemben, mint amit elértem és elértünk. Beigazolódott az is, ami csábító volt, hogy egy nagyon jó és befogadó közösségbe, igazi nagybetűs csapatba kerülök, ez sokat segít abban, hogy jó teljesítményt nyújtsunk. Nagyon pozitívnak könyvelem el a szezont magamnak is, és a csapatnak is, sokat léptem előre.
-Meg is érkezett az U21-es válogatott meghívó.
-Igen, bár abban van egy kis hiányérzet bennem, hogy nem tudtam pályára lépni a válogatottban. Ugyanakkor azt gondolom, hogy az is egy nagy dolog, hogy a másodosztályból kerültem be a keretbe többször is. Büszke vagyok erre.
-Az első félévben is támadó focit próbált játszani a csapat, tavasszal pedig egyértelműen a támadásé volt a főszerep. Ehhez azonban a stabil védelem elengedhetetlen volt.
-Az őszi szezonhoz képest támadójátékban léptünk előre a legtöbbet. Emlékezhetünk, hogy több olyan meccsünk is volt, amikor nagy gólkülönbséggel nyertünk, ami ősszel nem volt ránk jellemző. Emellett sokszor érintetlen maradt a hálónk, ami pozitív és nekem is magabiztosságot adott és ad nekem. Nekem háromszor sikerült a kapuba találnom, ami szintén előrelépés a saját karrieremet nézve.
-Szegedet megkedvelted?
-Budapesti születésű vagyok azzal azért nehéz összehasonlítani, viszont ugye Győrből jöttem és ha összehasonlítom, a két várost, akkor Szeged élhetőbb. Jól érezem magam itt, ami megint csak fontos, ha az eredményességet nézem, mert nem mindegy, hogy az edzések után hogyan tölti az idejét az ember, ha van mit csinálni a városban, akkor könnyebb a pályán is jól teljesíteni. Nagyon megszerettem Szegedet.
-Mit hoz a jövő?
-Nekem még van két év a szerződésemből, itt folytatom. Persze szeretnék előrelépni, de azt gondolom, hogy ez az előrelépés Szegeden is adva van. Elértünk egy nagyon szép eredményt, a negyedik hely egy nagyon jó kiindulási alap, de a következő években komoly sansz van arra, hogy osztályt lépjen a csapat.






