| INFO | Köszöntjük a kedves olvasóinkat! Az NB II 37. fordulójában csapatunk az ETO FC Győr együttesével mérkőzik meg a Szent Gellért Fórumban. Az összecsapás 17 órakor, a szöveges tudósítás pedig 16:50-kor kezdődik. |
| Szeged-Csanád Grosics Akadémia összeállítása | Molnár F. – Ódor, Temesvári, Vári, Kővári – Simon Á., Kovács M. – Gajdos, Horváth K., Csoboth – Germán |
| ETO FC Győr összeállítása | Fadgyas – Kovács K., Csonka, Fodor F., Forgács D. – Toma, Tuboly, Vitális – Óvári, Priskin, Bacsa |
| Játékvezető | A mérkőzés játékvezetője Farkas Tibor, az ő munkáját Baghy Csaba, Sinkovicz Dániel és Sipos Tamás segítik. |
| 5. perc | Egyelőre a mezőnyben zajlik a játék, komoly helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani. |
| 8. perc | Gajdos előtt adódott nagy lehetőség! Ódor kapott jó labdát Horváthtól, majd lőtte be laposan középre Gajdos felé, de Fadgyas résen volt és jó helyre ütötte ki a labdát. |
| 11. perc | Temesvári fejesét egy védő rúgta ki a gólvonalról az egyik szögletünket követően. |
| 16. perc | Horváth végezhetett el szabadrúgást nagyjából 30 méterről, de legurította Temesvárinak, akinek a lövését blokkolták az összezáró győriek. |
| 21. perc | Sok időt töltünk a győri tizenhatoson belül, de az utolsó pillanatokban nem érünk oda a befejezésekre. |
| 26. perc | A Győrnek is megvolt az első kapuralövése, Molnár-Farkas magabiztosan hárított. |
| 29. perc | Csoboth és Horváth csinálták meg a szögletet kicsiben, utóbbi játékos tekerhette be középre a labdát, Vári pedig bele is tudott fejelni, de fejese jócskán mellé szállt. |
| 30. perc | Horváth cselezgetett a vendég tizenhatos előterében, majd fejezte be lövéssel az akciót, ami nem talált kaput. |
| 35. perc | Horváth lőhetett egy nagy keresztlabát követően kisodródott szögből, de nem sokat tévesztett, nagyjából fél méterrel a hosszú kapufa mellett zúgott el a lövése. |
| 37. perc SÁRGA | Horváth és Forgács akaszkodott össze, mindketten sárga lapot kaptak. |
| Félidő 0-0 | Egyértelmű volt a fölényünk az első félidőben, sokat dolgoztunk a vezető találatért, ami eddig nem jött össze. |
| 46. perc CSERE | Cseréltek a szünetben a vendégek: Forgács helyére Vincze érkezett. |
| 51. perc | Priskin eresztett meg egy nagy bombát kb 25 méterről, Molnár-Farkas kikísérte a lövést. |
| 54. perc | Tüzijáték a vendégek tizenhatosán belül! Gajdos szögletéből Simon csúsztatott a felsőlécre, a levágódó labdát Vári próbálta meg a kapuba, de jó helyen volt Fadgyas. |
| 58. perc CSERE | Érzelmekkel telített percek voltak ezek, Germán Tamás kilenc év után búcsúzott a szegedi közönségtől. Helyére Kóródi Nándor érkezett. Hosszan zúgott a: "GERMÁN TOMI! GERMÁN TOMI!".
Köszönünk mindent! |
| 66. perc CSERE | Hármat is cseréltek a vendégek: Óvári, Priskon és Bacsa le, Klausz , Szimcso és Farkas be. |
| 75. perc PIROS | Kóródi akaszkodott össze ellenfelével, aminek következtében a játékvezető piros lapot adott játékosunknak, 10 emberrel folytatjuk a találkozót. |
| 79. perc | Vitális próbálkozott messziről, de Molnár-Farkas bravúrral hárított. |
| 79. perc GÓL 0-1 | Nem volt szerencsénk, Klausz elé pattant egy passzkísérlet, aki 11 méterről talált a kapunkba. 0-1 |
| 82. perc | Ígéretes szögből végezhetett el szabadrúgást Vitális, de kapusunk könnyedén fogta a labdát. |
| 84. perc CSERE | Kettőt is cseréltünk: utoljára a Szent Gellért Fórum gyepén csapatunk színeiben Tóth Gábor. Érkezett Gréczi is, Vári és Csoboth számára pedig véget ért a mérkőzés. |
| 90. perc | Ott volt az egyenlítés Temesvári lábában, de kísérletét a gólvonalon hárította Fadgyas. |
| VÉGE 0-1 | Eseménydús meccsen egygólos vereséget szenvedtünk a Győrtől. A vitatható piros lapos kiállítás után is akadtak nagy helyzeteink, de nem tudtuk azokat gólra váltani. A bajnokságot biztosan a negyedik helyen zárjuk, az utolsó fordulót pedig a Nyíregyháza otthonában vívjuk. |