Vári Barnabás jövőre is csapatunkat erősíti

vari.jpg
Az idei szezon nem a legszerencsésebben alakult védőnknek, de pont amikor nagyon kellett, lehetett rá számítani.


Tavaly érkezett hozzánk Győrből Vári Barnabás, de nem a legszerencsésebben alakult az első szegedi éve. A felkészülési mérkőzéseken rendszeresen ott volt a csapatban a rutinos védő, de a Tiszasziget elleni utolsó edzőmeccsen súlyos sérülést szenvedett, így az őszi szezont szinte teljes egészében kezelésekkel és rehabilitációval töltötte. A téli alapozásnál a koronavírus szólt közbe a felkészülésébe, ott sem tudott zavartalanul az edzésekkel foglalkozni. Az elmúlt hetekben már egyre több lehetőséget kapott a csapatban, Diósgyőrben először játszott kezdőként és rögtön gólt is szerzett. Klubunk vezetése úgy döntött, hogy a tavaly megkötött szerződésben szereplő 1 éves opciót lehívja így jövőre is nálunk játszik a 34 éves védő.

-A legrosszabbkor sérültem meg nyáron, mire visszatérhettem a teljes értékű munkához, addigra kialakult és jól működött a csapat, így érthetően nem nyúltak hozzá az edzők. Télen újra a legrosszabbkor, az alapozás alatt kaptam el a koronavírust, ezért a kispadon kezdtem ezt a félévet is. Az utóbbi fordulókban lehetőséget kaptam és úgy érzem nem is ment rosszul a játék. Nem én vagyok a legfiatalabb játékos, ugyanakkor azt sikerült bebizonyítanom, hogy lehet rám számítani. Remek körülmények között egy sokra hivatott, nagyszerű közösséget alkotó csapatban játszhatok, így örülök, hogy jövőre is maradok Szegeden-mondta Vári Barnabás.

Védőnk a szezonban eddig 6 bajnokin és 1 kupameccsen lépett pályára az első csapatban és 1 gólt szerzett.


2026/2027
Merkantil Bank Liga
10. forduló
ma, 13:00
KARCAGI SC
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA
Karcag Liget úti Sportcentrum
2026/2027 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. TISZAKÉCSKEI LABDARÚGÓ CLUB 22
02. Soroksár SC 20
03. KECSKEMÉTI TE 20
04. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 16
05. Gyirmót FC Győr 16
06. Kolorcity Kazincbarcika SC 16
07. FC Ajka 14
08. VIDEOTON FC Fehérvár 12
09. KARCAGI SC 11
10. BVSC-Zugló 10
11. Szentlőrinc 10
12. DVTK 10
13. FC Nagykanizsa 9
14. HR-Rent Kozármisleny 7
15. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 7
16. AQVITAL FC CSÁKVÁR 4

Partnereink