Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Bővebb információ.

Bíztató rajt, elbizakodottság nélkül

szolnok2.jpg
Nagyszerű játékkal, egységes csapatmunkával négygólos győzelmet aratott csapatunk a tavaszi idénynyitón a listavezető Szolnok ellen (4-0). Mivel az őszihez képest alaposan átalakított együttessel – tizenkét labdarúgó érkezett – rajtoltunk, igazán bíztató a kezdés, ám mint az alábbiakban Futó Tamás vezetőedző szavaiból is kiderül, elbizakodottságról szó sincs.

Az első húsz perc kiegyenlített játéka után egyértelműen a mi akaratunk érvényesült, és szinte az egész csapat kiváló teljesítményt nyújtott. Trepák magabiztosan védett, továbbá a stabil védekezés mellett a középpályán is egyértelműen a listavezető Szolnok fölé kerekedtünk. Elöl pedig Folmer Krisztián jól tartotta meg a labdákat, továbbá gyakran egy az egyben is megverte a vendégvédőket. Nem mellékesen Folmer találatával szereztünk vezetést, majd Ulviczki tanári átadásával kilépve büntetőt harcolt ki, amit Tóth Imre értékesített.

Szünet után a szegedi születésű szívember, Laczkó János szemfüles találatával növeltük előnyünket, majd a mezőnyben is igen szép dolgokat bemutató Orosz Márk csodás szabadrúgásgóllal tette tökéletessé a délutánt. Morálisan és fizikálisan is rendben volt a csapatunk, s a belső középpályások – Kis Róbert, Ulviczky, Borbély – odaadó és precíz produkciójához hasonlóan a többiek is mindent megtettek egymásért, a klubszínekért és a publikumért. A közönség pedig „Van csapatunk” rigmussal köszönte meg a levonuláskor a mutatott játékot, ami bíztató lehet a jövőre nézve. Elbizakodottság azonban kizárva, legalábbis Futó Tamás vezetőedző értékeléséből ez derül ki:

„Gratulálok a csapatnak, igazi közösséget alkotva értékes és szép győzelmet arattunk. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt nyolc hétben, s bizony olykor fáradtak voltak a futballisták. Akadt némi sopánkodás a gyengébb eredmények miatt, ugyanakkor én nem tulajdonítottam túlzott jelentőséget az edzőmeccseken tapasztalt hibáknak, mert nem azokra készültünk, hanem a bajnokságra, viszont éppen ezeken a fellépéseken alakítottuk ki azt a játékrendszert, amit alkalmazni szeretnénk. Bíztató volt a játékunk és a hozzáállásunk is, így kell folytatnunk, elbizakodottságról, elégedettségről azonban hallani sem akarok. Az egymásért való küzdeni tudás bizonyította azt is, amit a meccs előtti napon a szurkolói ankéton mondtam, nem zsoldos brigád a miénk, hanem becsületes és becsvágyó labdarúgókból álló társaság, akik sikeressé akarják tenni Szeged futballját. A Szolnok elleni siker önbizalmat ad nekünk a folytatáshoz, ám tisztában kell lennünk azzal, hogy minden meccs más, amire kötelességünk lelkiismeretesen felkészülnünk.

Ezek után álljon itt a vendégek szakvezetőjének, Romanek Jánosnak a rövid nyilatkozata: „Sajnos a körülményekhez nem tudtunk olyan jól alkalmazkodni, mint a Szeged.  A meccs előtt csak kétszer tudtunk füves pályán gyakorolni, több játékosom is kidőlt a sorból, az egyik meghatározó kulcsemberem a mérkőzés előtt lázasodott be. Ennek ellenére a támadójátékunk nulla volt, a védekezésünk mínusz egy. Próbáljuk túltenni magunkat ezen a súlyos vereségen, gratulálok a Szegednek, ezúttal jobbak voltak.”  

Szeged 2011 – Szolnoki MÁV FC
4-0
(2-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 500 néző. Vezette: Szőts Gergely.

Szeged: Trepák – Laczkó J., Toca, Tóth I., Radnai – Podonyi (Gahwagi 70.), Ulviczki, Borbély B., Kis R., Orosz M. (Geiger 88.) - Folmer (Kulacsik 90.).

Szolnoki: Tóth Z. – Rokszin, Mile, Lengyel, Kocsis (Kállai 60.) - Szeleczki, Antal (Kalmár 76.), Papp, Urbán-Szabó (Mundi 37.) - Szepessy, Pintér.

Gólszerzők: Folmer (23.), Tóth I. (36. - 11-esből), Laczkó J. (60.) , Orosz M. (83.) 
Sárga lap: Szeleczki 35, Rokszin 41., Mile 61
Kiállítás: Szeleczki 78.


Hozzászólások:
2019/2020 - Merkantil Bank Liga NB II.
#csapat nevepont
01. MTK BUDAPEST 59
02. BUDAFOKI MTE 54
03. VASAS FC 47
04. AQVITAL FC CSÁKVÁR 43
05. BFC SIÓFOK 42
06. WKW ETO FC GYŐR 41
07. GYIRMÓT FC GYŐR 38
08. NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 35
09. FC AJKA 35
10. SOROKSÁR SC 35
11. BUDAÖRS 34
12. SZEGED-CSANÁD GROSICS 34
13. DOROGI FC 33
14. KAZINCBARCIKA 33
15. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 32
16. SZOLNOKI MÁV FC 31
17. SZOMBATHELYI HALADÁS 30
18. DUNA ASZFALT TLC 26
19. VÁC FC 12
20. BALMAZ KAMILLA GYÓGYFÜRDŐ 0

Partnereink