Bernáth Péter az új csapatkapitány

Magyar György távozása után az új vezetőedző, Futó Tamás egy hét után kijelölte az új csapatkapitányt, aki nem más, mint a házi gólkirály. Bernáth Péter, akinek a helyettese Laczkó János lett.

A 30 esztendős Bernáth a kinevezéséről, az új trénerről és az eddigi felkészülésről is nyilatkozott honlapunknak:

Néhány napot bokasérülésem miatt nem tudtam edzeni, de most már egyre biztatóbb a helyzet, ami fontos, hiszen kemény felkészülésen veszünk részt, amiből nem jó kimaradni – kezdte Bernáth. – Mi tagadás, fáradtak vagyunk, ám ez nem dráma, hiszen ebben az időszakban kell olyan fizikai állapotba kerülnünk, ami pici túlzással, elvisz a szezon végéig.

Futó Tamásról az új cs.k. ezt mondta: "Keménykezű, abszolút munkamániás tréner, akinek a módszerét immáron mindenki megszokta, elfogadta. Ezt alátámasztandó, a hozzáállással senkinél sincs gond. Sok edzőmeccset ugyan még nem játszottunk, ám úgy vettem észre, a taktikai fegyelem betartása mellett szabadságot ad a játékosoknak a pályán, ami nekünk, csatároknak különösen fontos."

A csapat jelenlegi állapotáról és a hiányposztokról Bernáth a következőket jelentette ki: "Magyar Gyuri és Puskás Csaba távozása után a belső védő posztján és a középpályán keletkezett lyuk a csapatban. A korábban Szolnokon szerepelt Kis Robi kreatív, jó futballista, vele sokat erősödtünk, ám ahogy hallom, várhatók további erősítések, amire szükség is lesz, mert bizony szép tavaszban reménykedünk, s a magam részéről már alig várom a Szolnok elleni rajtot."

Végezetül a vagány, egyben gólerős center beszélt csapatkapitányi kinevezéséről is: „Noha a srácok rebesgették, hogy mi lenne, ha én lennék a cs.k., igazából szavazásra számítottam, Futó Tamás azonban behívott és közölte, rám esett a választása. Megtisztelő és jól esik az edző, valamint a társak bizalma, mint ahogy én is bízom abban, hogy tavasszal örömet szerzünk szurkolóinknak.


2025/2026 - Merkantil Bank Liga
#csapat nevepont
01. VASAS FC 64
02. BUDAPEST HONVÉD FC 59
03. KECSKEMÉTI TE 51
04. HR-RENT KOZÁRMISLENY 48
05. MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 46
06. AQVITAL FC CSÁKVÁR 46
07. BVSC-ZUGLÓ 41
08. VIDEOTON FC FEHÉRVÁR 39
09. TISZAKÉCSKEI LC 39
10. SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA 36
11. KARCAGI SC 35
12. FC AJKA 33
13. SOROKSÁR SC 33
14. SZENTLŐRINC 33
15. BUDAFOKI MTE 29
16. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 28

Partnereink