Fájó vereség a hátunk mögött
Az előző fordulóban egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen fájó, 3-2-es vereséget szenvedtünk hazai pályán a masszívan védekező és a helyzeteit hatékonyan értékesítő Siófok ellen. A botlás ellenére nem nőtt a hátrányunk a második, feljutást érő helyhez képest, ugyanis a Diósgyőr 1-0-ra kikapott a Haladás vendégeként, viszont a Kecskemét a győzelmével megelőzte csapatunkat és a DVTK-t is.
Ellenfelünkről
A Kecskeméti TE tavaly jutott fel a másodosztályba, miután az előző szezonban az NB III. Közép csoportjának második helyén végzett, a bajnok Iváncsa pedig nem vállalta a feljutást. Az újonc az eddigi 38 mérkőzéséből tizennyolcat megnyert és nyolc döntetlen mellett mindössze hétszer szenvedett vereséget. A legutóbbi fordulóban a 89. és a 95. percekben szerzett gólokkal fordított a III. Kerület ellen idegenben. A KTE legeredményesebb játékosa Lukács Dániel 17 találattal.
Ősszel magabiztosan nyertünk
Az őszi összecsapásunkat megelőzően ugyancsak a második helyen állt a Kecskemét. Akkor Gajdos Zsolt góljával hamar vezetést szereztünk, majd még az első félidő során Germán Tamás is betalált. Rengeteg helyzetünk mellett kétszer a kapufát is eltaláltuk, de több gól már nem született, így 2-0-ra nyertünk az alföldi derbin.
Ezt várják
Bekim Kapic, a Szeged-Csanád GA szakmai stábjának tagja: – Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy egy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A Kecskemét egy nagyon erős csapat, amely ráadásul kiváló formában van. A legutóbbi két találkozón voltak kisebb problémáink, ezeket megbeszéltük az öltözőben és már csak előre tekintünk. Úgy érzem, készen állunk arra, hogy jó eredményt érjünk el hétfőn a Kecskemét vendégeként.
Szabó István, a KTE HUFBAU vezetőedzője: – Az őszi mérkőzésen minden tekintetben felülmúlt bennünket a Szeged, ami egy jó lecke volt számunkra. Akkor sem vettük őket félvállról, félre ne értse senki, egyszerűen jobbak voltak, ami a sportban benne van. Volt időnk ezúttal készülni rájuk, jó hangulat is uralkodik nálunk. Nagyon komoly erőt képvisel ellenfelünk, hiszen még ők is odaérhetnek a második helyre. Nem téveszt meg minket az utolsó két mérkőzésük, mert idegenben talán még jobb erőt képviselnek, mint hazai pályán. Rendkívül jók az átmentekben és a kontrákban. Kiegyenlített mérkőzésre számítok, melyre reményeim szerint sok néző látogat ki, és hozzásegítenek minket ahhoz, hogy itthon tartsuk a pontokat.
Jegy, belépés
A belépéssel és a jegyekkel kapcsolatos információkat ide kattintva olvashatja.
Közvetítés
A mérkőzésről élő, szöveges tudósítással jelentkezünk itt, a klub hivatalos oldalán, de a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti. Aki nem utazik a helyszínre, az Szegeden a Blues Caféban, a Bárkában és a Center Bárban is nézheti a mérkőzést – várhatóan mindhárom helyen sok szurkoló társaságában.






